Új épület, új tanév, régi, jól bevált tanterv. Ezekkel a jelzőkkel lehetne illetni az Esztergom-kertvárosi Arany János általános iskolát, melynek tanévnyitóját augusztus 30-án, hétfőn tartották az intézmény újonnan átadott és birtokba vett épületében. Az iskolában folyó esélyegyenlőségi munka fontosságának kihangsúlyozásaként az eseményen a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkára, Balog Zoltán is részt vett.
Körmenettel és két napig tartó mulatsággal ünneplik meg Kisboldogasszony napját Pilicséven, ahol vasárnap és hétfőn tartják a templom védőszentjének búcsú ünnepét. Az egyházi ünnepségek mellett búcsús kirakodóvásár is várja a megemlékezni, kikapcsolódni vágyó helyieket és vendégeiket egyaránt.
Jövő hétfőn, szeptember 6-án újra Dorogra érkezik a MammAlba Kft. mozgó emlőszűrő állomása, mely szeptember 15-éig várja vizsgálatra azokat a 45-65 közötti nőket, akik behívást kaptak a megnevezett időpontban zajló szűrésre.
Dorog önkormányzata sorra csúszik le a nagy teleküzletekről. Nem a rossz sorsa üldözi az MSZP-s Tittmann János vezette várost, sokkal inkább vezetőjének rossz időzítése. Példát erre kettőt is mutatunk Önöknek. Az egyiken – a Dorogon terjedő hírek szerint – 75 milliót veszítettek, pontosabban nem kerestek meg.
Egy közel tíz éve dédelgetett álom válhat valóra, ha az új magyar és az új szlovák kormány együttesen lobbizik az észak-dél korridor néven ismert, egy Esztergom és Párkány közötti teherhidat is magában foglaló új gyorsforgalmi út megépítése ügyében. A téma – a Hídlap információi szerint – legutóbb Orbán Viktor és Osamu Suzuki tárgyalásán merült fel – az új Swift júniusi bemutatásakor –, és úgy tűnik, a kormány már meg is tette az első szükséges lépéseket, ugyanis a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ a közelmúltban az összes eddigi tervet és dokumentációt bekérette. Az útnak Esztergom és a térség lehetne az egyik legnagyobb nyertese, s most különösen kapóra jöhet, hogy Meggyes Tamás polgármester – aki évek óta lobbizik a közlekedési folyosó létrehozásáért – egyben a Fidesz országgyűlési képviselője is.
Bánhidy Vajk az ünnepi testületi ülésen foglalta össze mindazon érveket, amelyek egyértelműsítik, hogy Esztergom vitathatatlanul jogosult a megyei jogú város címre, erre nem csak történelme, évezredes státuszai, hanem jelenleg a gyakorlatban betöltött szerepe, a térség központjaként olykor már-már erőn felüli vállalásai is feljogosítják.
Az augusztus huszadikai ünnepi képviselő-testületi ülésen Esztergom méltóságát és rangját érintő kérdések tárgyalása közepette döntés született arról is, hogy Meggyes Tamás polgármester kezdeményezzen a kormánynál törvénymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy az Alkotmánybíróság székhelyére való tekintettel Esztergom elnyerje a megyei jogú városi címet.
Legutóbb a dorogi Intézmények Házával kapcsolatos „sokszázmilliós kérdéseket” boncolgattuk, s úgy tűnik, van több hasonló furcsaság is, például a már múlt héten is említett Varga András ingatlanvásárlása. Varga Dorog határában, a csárdánál, a csolnoki elkerülő út város felőli oldalán szemelte ki magának az önkormányzat mintegy egyhektárnyi telkét. A vételi ajánlat a környék városi ingatlanjainak 4–6 ezer forintos négyzetméter-árához képest elképesztően alacsony volt, mindössze 1500 forint. Tittmann János polgármester mégis a testület elé vitte a szerződés-tervezetet.
Hosszú évekre visszanyúló hagyomány, hogy Esztergomot szívesen látogatják az olds mobil járművek tulajdonosai. Így volt ez most is, amikor ezen a napfényes napon Esztergomban voltak láthatók az Audi Eastoric Rally öreg, de glancos járgányai.
Augusztus 22-én, vasárnap az Esztergom-kertvárosi Palatinus-tó fürdőzői tettek bejelentést, miszerint egy fehér póló, egy kék farmer halásznadrág és egy fehér sportcipő tulajdonosa körülbelül 13 órától nem tért vissza a parton hagyott ruháihoz. A helyszíni adatgyűjtés, illetve a tó búvárok általi átvizsgálása nem vezetett eredményre.
Az Esztergomi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a ruházatot felismeri, vagy bármilyen információval rendelkezik a ruha tulajdonosára vonatkozóan, hívja a 06 (33) 510-240-es telefonszámot.
Lovasbemutató, fáklyás felvonulás, veterán járművek találkozója, kutyakiállítás na és persze az elmaradhatatlan utcabál: augusztus utolsó hétvégéjén rendezi meg hagyományos, három napig tartó falunapi programsorozatát Annavölgy.