Dániel, Daniella

Hídlap

Balassa emléknapok Esztergomban – Fotók

Több napos rendezvénysorozattal emlékeznek Balassa Bálint halálának évfordulójára Esztergomban. A városban kulturális programokkal tisztelegnek a 423 évvel ezelőtt elhunyt költő előtt. Pénteken szavalóversenyt és rendhagyó történelmi órát tartottak diákoknak.

Több mint egy évtizede szervezik már meg Esztergomban a Balassa vers- és prózamondó versenyt, amelyen idén is szép számmal vettek részt a térség iskoláinak növendékei. A versenyt követően a Várhegy lábánál lévő Balassa-szobornál helyezték el az emlékezés koszorúit a jelenlévők.

A nap egyik fő eseménye a Balassa emléktáblánál volt, ahol egy majdnem háromszázötven fős gyermekkórus énekelt.

Május 27-én, szombaton a Keresztény Múzeum ad helyet a II. Országos Balassa Bálint Diákvetélkedő eredményhirdetésének. Június 3-án pedig a Kecskés Együttes közreműködésével az Esztergomi Várszínházban tartanak régi zenei-irodalmi emlékműsort a reneszánsz költő, végvári katona és a kortársak irodalmi- és zeneműveiből.

 

  • Újabb baleset történt Leányváron

    Július 21-én, vasárnap délelőtt egy negyven éves leányvári férfi tolatás közben a Várdomb utcai kereszteződésben nekiütközött a mögötte parkoló Skoda márkájú személygépkocsinak. A rendőrség tájékoztatása szerint szabálysértési eljárás indult a sofőr ellen.

    Hídlap
  • Keresik a legszebb és legrendezettebb dömösi portákat

    Július 23-ig lehet nevezni a második alkalommal meghirdetett Szép ház=szép kert=szép utca=szép falu elnevezésű versenyre. A szervezők keresik a legszebb dömösi udvarokat, az ingatlanok előtti legrendezettebb területeket, az idősek pedig megválasztják a leggyönyörűbb utcát.

    Hídlap
Advertisements