Timót

Hídlap

Módosítások az árvízvédelmi nyomvonalnál

Árvízvédelem, piac, strand, háziorvosi praxisok – többek között ezek a témák szerepeltek a keddi rendkívüli testületi ülésen, Esztergomban. A képviselők összesen tizennyolc napirendi pontot tárgyaltak és több sürgősségi kérdésben is döntöttek.

Módosult a Szent István fürdő házirendje, az új dokumentum részletesebben tárgyalja a strandot használó egyesületek lehetőségeit és kötelezettségeit. Nyugdíjba vonul Dr. Kun Ágota, aki már csak december 31-ig látja el a 10. számú felnőtt háziorvosi körzet feladatait. A praxis betöltésére pályázat útján keresnek új háziorvost. A képviselők úgy döntöttek, hogy megszüntetik a hosszú ideje tevékenységet nem végző Vízmű Kft-t.

A testület nem fogadta el a Szövetség az életen át tartó tanulásért (SZETT) elnevezésű civil szervezet kérelmét, akik a Széchenyi téren 61.200 forintért béreltek volna egy helyiséget. A képviselők szerint az ingatlan jó állapota miatt jóval többet ér, így elutasították a szervezet javaslatát.

A napirendi pontok között hat sürgősséggel került a testület elé. Az önkormányzati tulajdonba került a piac új helye, sikerült ugyanis megállapodni a Simor János utca 26. és 28. számú ingatlanok tulajdonosaival. A piac tervezése zajlik, megvalósításához pedig pályázati forrást szeretne igénybe venni az önkormányzat.

A képviselők úgy döntöttek, hogy elviekben támogatják az árvízvédelmi nyomvonal kismértékű korrekcióját. A Kossuth-híd elbontása és annak helyén egy új zsilipkapu kialakítása helyett egy, a Kossuth-hídtól a szigetcsúcs felé történő eltolással egy új árvízkaput alakítanának ki, amely egyben hajóátemelő zsilipkapu lehetne, biztosítva a Kis-Duna állandó vízszintjét.

Advertisements