Szilárda

Hídlap

Megújul a szobi háziorvosi rendelő

Kívül-belül megújul a szobi háziorvosi rendelő és új eszközöket is használhatnak majd az orvosok. A fejlesztésnek köszönhetően könnyebbé válik az ellátás és korszerűbb körülmények között várakozhatnak a betegek. A fejlesztésre mintegy 60 millió forint támogatást kapott Szob a kormánytól.

Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselőjelöltje a Hídlapnak elmondta, hogy a térségben a legtöbb forrást az egészségügyre fordítják. A választókörzetben összesen 11 településen újulnak meg a rendelőépületek. Kiemelte a váci kórház felújítását, amelyre 5 milliárd 600 millió forintot fordítanak majd.

Dudás Bernadett háziorvos elmondta: a támogatásnak köszönhetően a szobi orvosi rendelő épülete teljesen megújul kívül-belül, lesz mentőbeálló és parkolni is jobban lehet majd az autóval érkezőknek. Új eszközöket is kapnak az orvosok, többek között egész napos EKG és vérnyomásmérő áll majd rendelkezésükre.

Rétvári Bence hozzátette: az orvosi rendelő felújításán kívül számos beruházás valósul meg a városban. Az egyik legjelentősebb fejlesztés Szobon a tanuszoda építése, amely 360 millió forintos forrásból valósul meg. A Duna-parton egy hatpályás, feszített víztükrű medencét használhatnak majd a gyerekek és a környékben élők. Ennek átadására heteken belül sor kerül.

A politikus elmondta, hogy szintén központi forrásból valósul meg a külterületi utak fejlesztése Szobon, amelyre 99 millió forint áll a város rendelkezésére. Ez nem a csak a település, de a turizmus szempontjából is fontos, hiszen kisvasúttal, kerékpározással, kirándulással nagyon vonzó kiinduló helyszínt tud nyújtani Szob a távolabbról érkezőknek. Emellett belterületi utak is megújulhatnak, amelyre egy kimagaslóan nagy összeget szánt a kormány, 86 millió forintot.

A művelődési ház korszerűsítésére 50 millió forint jut és a plébánia műemlékorgonájának felújítására is sor kerül. Utóbbira a püspökségen keresztül 15 millió forint kormányzati támogatást kapott a helyi egyházi közösség.

Ferencz Gyöngyi, Szob polgármestere hozzátette: mindezek mellett mintegy 10 millió forint támogatást kapott az önkormányzat bölcsőde kialakítására. Illetve csónakházat is építhet a település a Kajak-Kenu Szövetség és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programnak köszönhetően.

A polgármester elmondta, hogy a pályázatok sorát ezekkel még nem fejezték be, hiszen több projekt még elbírálás alatt van. Többek között egészségfejlesztési irodára, illetve az óvoda felújítására is pályázott Szob.

  • Szörnyen jó mesekönyv egy esztergomi kötődésű írótól

    Pifkó Célia, esztergomi kötődésű író könyvét tegnap mutatták be Budapesten, a Várkert Bazárban. A „Szörnyek a szobádban” című színvonalas, bájos alkotást Orosz Annabella illusztrálta és a Képmás kiadó gondozásában látott napvilágot. Az esztergomi kötődésű író édesapjáról utcát is neveztek el.

    Hídlap
  • Megújult a községháza Dömösön

    Nyolcvan millió forintból újult meg a községháza Dömösön a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán nyert támogatásból, valamint az önkormányzat saját forrásából. A korszerűsített épületet szerdán adták át.

    Hídlap