Dezső

Hídlap

Hogyan éljük túl a megcsalást nőként? – Dió blog 31. rész

A múltkor annak szenteltem egy jó hosszú cikket, hogy mi van, ha a férfi – amíg a nő az anyai léttel van elfoglalva – találkozik egy másik nővel és közli a feleségével, hogy elhagyja őket. A hipotézisem az volt, hogy mindez egy teljesen normális családban történik, ahol a nő nem egy tányért földhöz verős hisztérika, nem egy sárkány, és a férfi sem veri az asszonyt. Egy abszolút átlagos család életére fókuszáltam, ahol mindösszesen annyi történik, hogy a nő túl anya, a férfiban tombolnak a vadászösztönök és beköszönt egy harmadik, akivel minden olyan könnyű.

A hideg is kiráz a témától, de azt gondolom, a mai világban ez nem is annyira nonszensz, és annyi párral megesik, hogy már csak egymásra mosolyognak az anyukák a játszótéren – “Ti is szétmentetek? Mi is. Meg képzeld, a Sáráék is…”

Lassan már az lesz a különc lét, ha valaki mer együtt maradni a párjával annak ellenére, hogy vannak nehéz időszakok, kisebb és nagyobb válságok, egyszerű és megoldhatatlannak tűnő problémák, és mindezek ellenére vannak “olyan hülyék”, hogy a közös életet, a családot előtérbe helyezik, együtt maradnak és kőkeményen dolgoznak azon, hogy helyrejöjjön a kapcsolatuk.

Most arról fogok írni, hogy – szerintem – hogyan lehet túlélni egy megcsalást, egy viszonyt, női szemmel. Nem vagyok a téma szakértője, annyit tudtam tenni, hogy jó pár cikket elolvastam neves pszichológusok és hétköznapi emberek tollából.

Legyen adott a helyzet, hogy a férfi bejelentette, hogy találkozott egy másik nővel, akivel minden olyan könnyű, viszont a társadalmi nyomás, és valahol a szíve legmélyén tudja, hogy élete legrosszabb döntése lenne, ha elhagyná a családot, a gyereket/gyerekeket, ezért felülkerekedik a rózsaszín ködön, és a családra, a feleségére koncentrál. Neki is biztosan baromi nehéz, de a férfi szemszögét jelen esetben sem taglalom, mert fogalmam sincs, mi játszódhat le ilyenkor egy férfi fejében, vagdalkozni, ítélkezni viszont nem szeretnék. Mindemellett a férfi szemszögéből viszonylag kevés szakirodalom van, ezért azt majd megírja egy érintett.

A nő szemszögéből nézve valószínűleg élete legnagyobb töréséből kell összekaparnia magát, keresi a kérdéseket, hogy hol rontotta el, mit szúrt el, és idővel – jobb esetben belátja, hogy Ő is hibás. Rájön, hogy átesett a ló túloldalára és annyira anya volt, hogy elfelejtett nő lenni, és a mindennapok mókuskereke miatt ellaposodott a kapcsolatuk, és szépen lassan az együtt élésből egymás mellett élés lett. Rengeteg kérdés fordulhat meg ilyenkor a fejében, de szép lassan rájön, hogy nem biztos, hogy elősegíti a kapcsolat helyreállítását, ha mindenre tudni szeretné a választ, ami élete szerelme és a nő között történt. Legyen elég annyi, hogy a párjának volt valakije, igen, lefeküdt vele, valószínűleg a párja a másik nőnek elhintette a morzsákat arról, hogy mennyire rossz a kapcsolata, és előbb – utóbb ki fog belőle lépni… Valószínűleg tényleg így érezhetett akkor, abban a helyzetben a férfi, ők nem kombinálnak annyit, mint a nők. Ha azt mondják, szeretlek, akkor tényleg szeretnek minket, de azt is kőkeményen megmondják, ha már nem…

A nő, annak érdekében, hogy túléljen szerintem ilyenkor a következő dolgokat teheti:
Mérlegel, és felméri, hogy mennyire függ lelkileg – és anyagilag – a párjától.

Ha a dühöt és a csalódást nem tudja megemészteni, és van olyan családi, baráti vagy bármilyen bástya a háta mögött, akikre bármikor számíthat, akkor vélhetően kidobja a férfit, a férfi tovább áll, és benne van a pakliban, hogy boldog lesz a másik nővel.

Ha dühös, csalódott, viszont képtelen véget venni a kapcsolatnak, remélhetőleg azért, mert még mindig szereti a férfit, és nem szeretné, ha kilépne az életükből, ha a család darabjaira hullna, akkor kőkemény munka következik:

– ki kellene deríteni, hogy mi vezetett ahhoz, hogy a férfi egy másik nőben kereste a “boldogságot” – ha elég fejlett az érzelmi intelligenciája, akkor rá fog jönni

– rengeteget kell beszélni a párjával, de húzni kell egy határt a lelkizés menetében, mert a férfiak agylobot kapnak a túlzott lélekbúvárkodástól, egyszerűen nem tudnak vele mit kezdeni.

– el kellene dönteni, hogy mik azok a kérdések, amikre okvetlenül tudni szeretné a választ, viszont még nem rombolja le az amúgy is földbe döngölt önbizalmát- nem biztos, hogy a “hányszor feküdtél le vele, mondtad neki, hogy szeretlek, mondtad neki, hogy el fogsz hagyni? kérdésekre tényleg jó tudni a választ, és egyébként nincs is jelentősége. Az ember tesz és mond dolgokat, ez van. Viszont, ha tényleg együtt szeretne a párjával maradni, nem firtatja ezeket a dolgokat, mert csak még mélyebbre süppednek a problémák tengerében. Nem az elhangzott szavak a lényegesek, hanem az odavezető út, és az, hogy hogyan lehet visszatalálni a családhoz és a feleséghez.

– el kellene tudni fogadni, hogy a megcsalás abszolút nem a nő ellen szólt – mivel a viszonyt kezdő emberek nagy része annyira önző, hogy csak a saját boldogulásával van elfoglalva, ezért tényleg úgy van, hogy ilyenkor egyáltalán nem gondolnak bele, hogy mennyire megbántják a másik felet, vagy, hogy micsoda törést okoznak benne. Ez csak róluk szól.

– csak előre nézni, – ha tényleg eldöntésre került, hogy együtt marad a pár, akkor azt a férfi részéről is el kell tudni fogadni, és csak előre szabad nézni. Meg kell növelni az összebújások, csókolózások, és a “csak kettesben” elmenős programok számát, hogy újra érezzék, jók együtt. Viccelődjenek és rengeteget szeretkezzenek – az intimitás csodákra képes. Vegyék sorra, hogy mi az, ami különösen jó a párjukban. A jó tulajdonságok kihangsúlyozása igen fontos, és ezt viszont joggal várják el is a férfitól, mert az önbizalom megcsappanására ez jó gyógyír lehet.

– ne nyomozzanak – aki keres, talál alapon, próbáljanak meg bízni a férfiban -, nyilván ez a legnehezebb, de a fejlődés érdekében muszáj

– ne hibáztassák magukat, higgyék el magukról, hogy jó nők, és legyenek magabiztosak – a helyzethez mérten és lelki erejüknek megfelelően

– profitáljanak a megcsalásból – minden megcsalás egy jel arra, hogy valami nem működik. Ha odafigyelnek egymásra, akkor a másik nő utálata, gyűlölete átfordulhat egyfajta hálába, mert nélküle sose lett volna más a meglévő kapcsolat. Olvastam egy cikket, ahol a nő lépett félre, de ma már mindketten hálásak a megcsalásért, mert soha előtte nem volt olyan intenzív a pár kapcsolata, mint a megcsalás után.

Biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz megemészteni, hogy az imádott férfit más ölelgette és csókolgatta, de visszatért a meglévő kapcsolatba, az elején – sőt lehet, hogy tovább is – valószínűleg a férfi is kutyául szenved, mert feladta a baromi könnyű életet egy olyan kapcsolatért, amiről azt hitte, már meghalt, de ez legyen az Ő baja. Ő lépett félre, legyen azért neki is egy kicsit nehéz, ne csak a nőnek, akinek a föld alól kell összekaparnia magát, és erejét megfeszítve kell azon dolgoznia, hogy erősnek, összeszedettnek tűnjön, és éreztesse a férfival, még mindig szerelmes belé és képes a változásra.

Én abszolút szerelem és család párti vagyok. Nyilván azért, mert nem vagyok egy balhézós fajta és tényleg nem tudom elhinni, hogy egy kapcsolat véget érhet, hiszen vallom, hogy mindent meg lehet oldani. De el tudom fogadni, ha vannak olyan párok, akik nem tudnak felülemelkedni a múltbéli sérelmeken, és úgy döntenek, külön folytatják tovább. Viszont erről azt gondolom, csak akkor lehetséges, ha mindketten ezt akarják. Addig, amíg valamelyik fél folytatni szeretné, megérdemel a kapcsolat, a család és az abba fektetett energia egy esélyt. Viszont akkor mindkét fél teljes erőbedobására van szükség…

Halász-Szabó Klaudia
Diós Könyvek

  • Sportágak mutatkoznak be Esztergomban

    Május 27-én vasárnap, 10:00 és 17:00 óra között mindenkit szeretettel vár az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány, a “Védőháló az esztergomi családokért” projekt részeként megvalósuló ingyenes programokra. A rendezvényre a Gyermeknap keretében az Esztergomi Rugby Club Hotelben kerül sor.

    Hídlap
  • Értékes eszközcsomag az esztergomi kórháznak

    Több mint 250 ezer forint értékű, a mindennapi ellátáshoz szükséges eszközökkel gazdagodott az esztergomi Vaszary Kolos Kórház Gyermeksürgősségi Osztálya az Atmedia Kft. jóvoltából.

    Hídlap