Máté, Mirella

Hídlap

A pocak sztori – Dió blog 33. rész

A mai részben arról a sokkról fogok írni, ami a Korci születése utáni hasam állapotára vonatkozik, és arról, hogy igenis, lehet saját magunkon változtatni, csak elhatározás kérdése.

Mikor Kornéllal, a második gyermekemmel teherbe estem, papíron és a védőnő által oly előszeretettel használt mázsamérleg szerint – istenem, hogy gyűlöltem azt a mérleget -, 57 kiló voltam, majd Kornélt – a várandós kiskönyv szerint 70 kilósan mentem szülni. Brutál nagy baba volt az én kis madár testemhez képest, 4,5 kilóval született és 57 centivel. Mivel a terhességemet végigkísérte a gigapocak, ezért már viszonylag korán elhatároztam, hogy én tuti lefogyok a szülés után, így már 6 héttel a császár után a trambulinon ugri-bugriztam napi negyed órát. Nem viccelek, a terhességem alatt tényleg úgy néztem ki, mint aki minimum ikreket vár, és ez a végére már annyira zavart, hogy alig vártam, hogy megszüljek, és visszanyerhessem a normális állapotomat.

A 6 hetes kontrollon megkaptam a dokimtól a zöld lámpát a kondira – persze, csak módjával – úgyhogy belevetettem magam az internet világába és a lehető legdurvább hasi gyakorlatokat tettem magamévá bízván abban, hogy pikkpakk lefogyok, és bomba alakom lesz. De az a fránya pocak csak nem akart eltűnni. Sőt, gyanítom hogy a helytelen hasfogónak, meg haskötőnek hála, de sajnos lett egy kis kötényhasam, amit megfelelő szabású bugyikával elég jól lehet titkolni, de sajnos ott “fityeg”…

Kb. 6 hónapra a szülés után egy közeli baba-mama klub jóvoltából kapcsolatba kerültem a mama tornával – egy gyógytornász anyuka tartott dinamikus tornát kifejezetten anyukáknak, és volt olyan kedves, hogy egyik alkalommal felmérte a hasam állapotát, illetve azt, hogy mennyire van szétnyílva a hasizmom.

Nagy mellénnyel, magabiztosan feküdtem le a földre, “haha, na idenézzetek, majd én megmutatom”, has behúz, láb felhúz, mellkas felemel, has befeszít, és jött a hideg zuhany. Először azt mondta Orsi, a gyógytornász, hogy á, nem is érzek semmit – magamban dagadtam a büszkeségtől, hogy nem volt hiába a rengeteg hasizom erősítés, mire egyszer csak azt mondja, “várjál csak, igen, érzem már, körülbelül 3 ujjnyira van szétnyílva.”

Megsemmisültem. Hallottam azt a klasszik sikoltó zenét, ami az amerikai filmekben szokott a katarzisnál hallatszani, és az ájulás kerülgetett. Nagyjából egy komplett alma befért volna a köldökömhöz. Egyszerűen nem hittem el. Nekem három ujjnyira van szétnyílva, aki világ életében hasra gyúrt, aki már a szülés után ugrándozott a trambulinon? Nekem???!!! De szerencsére volt megoldás, amiben előtte nem nagyon hittem, mert azt hittem, egy újabb olyan lehúzós szagú divatos torna, ami semmit nem ér.

Megkaptam a torna feladatsorát, amit kifejezetten a szétnyílt hasizomra fejlesztettek ki. Tulajdonképpen – és ezt tényleg be kell látnom -, a helyes légzéstechnika a nyitja mindennek. Számomra is nagyon durva volt, de betartva a pontos instrukciókat, napi negyed óra gyakorlás mellett egy hónap alatt már bő egy ujjnyira volt csak szétnyílva a hasizmom.

Maximális öröm volt, mikor következő alkalommal nézte Orsi, és boldogan mondta, hogy igen, már csak egy ujjnyira van szétnyílva. Sajnos, a sok “téves” hasizom gyakorlat miatt rossz helyen erősödtek meg az izmaim, és bele telik még egy kis időbe amíg az egy ujjból zárt hasizom lesz, de látom a fényt az alagút végén. Viszont azt is be kell látni, és el kell tudni fogadni, hogy kettő 4,5 kilós gyerek után nem biztos, hogy megadatik az a hasfelépítés, ami 20 évesen volt. Legalábbis nem azonnal, viszont rengeteget lehet tenni azért, hogy változzon az alakunk.

Számomra több dolog is nyilvánvalóvá vált abból az időszakból, amit a hasam helyrepofozására szántam. Sokszor semmire nincs ráhatásunk, bármit tehetünk, nem fog változni az égvilágon semmi – például az a helyesen és aprón fityegő drága kis kötényhas, ami ameddig csak élek, arra emlékeztet, hogy volt két giga picikém, akik ebből a parányi pocakból jöttek ki, viszont a testünk igenis meghálálja a törődést.

Bevallom, leszoktam a nassolásról, bevezettünk egy “hétfőtől péntekig nem eszünk cukrot és nasit” diétát, és tényleg működik. Igenis, lehet változtatni magunkon, csak elhatározás kérdése. Valamikor minden nőnek az életében eljön az a pont, amikor azt mondja, na eddig és ne tovább, és akkor változtat. Addig, amíg ez a pont nem jön el, lehet próbálkozni, de nagy a visszaesés esélye, viszont, ha egyszer megtapasztaljuk a változás ízét, akkor nincs megállás.

Kell, hogy legyen napi negyed óránk magunkra, mert más lesz a közérzetünk, más lesz az energiaszintünk, és mikor látjuk a tükörben a változást, annál szebb és csodálatosabb dolog nincs. Nekem a centizős, jegyzetelős dolog nagyon bejött, mert látni azt, hogy hogyan “olvadnak le” a centik, fantasztikus érzés volt.

Halász-Szabó Klaudia
Diós Könyvek