Gyárfás

Hídlap

Az első viszontagságok – verekedés az oviban – Dió blog 38. rész

Polli óvodába való beíratását megelőzően természetesen közvélemény kutatást végeztem, hogy az anyukák mit gondolnak arról az állami oviról, ahová lakhely szerint tartoztunk. Egy helyi fórumon írtam ki a kérdést, ahol mindenki ömlengett, hogy mennyire szuper – azért mondom, hogy ömlengtek, mert mikor személyesen is találkoztam pár anyukával teljesen mást mondtak, viszont nyilvános fórum létére, nem akartak rosszat írni.

Szóban viszont azt mondták, hogy egyáltalán nincsenek megelégedve, mert az óvónők nem figyelnek a gyerekekre, mennyire nincs az anyukák felé kommunikáció, fogalmuk sincs, hogy mennyit ettek vagy épp aludtak a kis csemeték. Aztán rájöttem, hogy csak magamat hergelem ezzel a fajta körkérdéssel, mert aki meg van vele elégedve, az nem nagyon veszi a fáradságot, hogy leírja, mennyire minden ok, viszont akit bármilyen “sérelem” is ért, vagy valamelyik óvónővel nézeteltérése volt hőn szeretett gyereke miatt, annak nagyon jól esett, hogy kiadhatta magából a dühét, és – sokszor – ok nélküli csalódottságát.

Szóval nem nagyon akartam abba az állami oviba adni, sőt egyáltalán állami oviba, mert azt gondoltam, Ő sokkal sérülékenyebb, mintsem hogy bekerüljön egy 25-30 fős csoportba, ahol aztán tényleg mindenfajta nevelés képviselteti magát, és bevallom, féltettem Pollit az esetleges bántásoktól, bántódásoktól. De valahogy mégiscsak az állami ovi lett, egyrészt mert egy magánovi rengeteg pénzbe kerül, Waldorf ovi nem volt, így maradt a helyi, lakótelepi óvoda.

Viszont egyáltalán nem bántuk meg. Az óvó nénik nagyon kedvesek, és rengeteget foglalkoznak a gyerekekkel, maximálisan megbízom bennük – de nem is tehetek mást, hiszen majd 8 órára rájuk és a szuper dadus nénire vannak bízva a gyerekek. Ők vannak velük, és erejük, türelmük és kapacitásuknak megfelelően próbálják mindenkiből a maximumot kihozni. Tudom, hogy rettenetesen nehéz dolguk van, és le a kalappal előttük, hogy nem fonják be a szemöldöküket minden egyes nap után, mert ennyi gyerekre egyszerre figyelni baromi nehéz.

Alapvetően tehát szeretjük az ovit – Polli is és én is-, viszont van egy érdekes oldala is az oviba járásnak, annak, hogy Polli egy nagy közösség része.

Tegnap este Polli mondta, hogy fáj neki kicsit a füle – természetesen leizzadtam azon nyomban, mert egyszer már volt, hogy majd egy hónapig nem hallott, senkinek nem kívánom azt az időszakot.
Kérdeztem, hogy hol fáj, mire megmutatta, és egy helyes kis pukli volt a füle mögött, meg egy pici seb. Teljesen higgadtan kérdeztem, hogy mi történt, mire elmesélte, hogy van egy kislány az oviban, aki állandóan bántja. Ellöki a motorral, rácsap csak úgy hobbiból, és a legutóbbi az volt, hogy lerántotta a mászókáról. Nem csak őt “bántja”, hanem mindenkit. Igazából már az ovi eleje óta mondogatja, hogy mennyire nem fogad szót ez a kislány, mennyire sokat kiabál és sír, sokszor ok nélkül – nem tisztem, hogy próbáljam feltárni, hogy mi lehet a háttérben, biztos nem ok nélkül csinálja, de nem tartozik rám az, hogy miért, és megoldani se fogom tudni.

Igazából csak Polli oldaláról tanulmányozom az esetet.

Szóval miután elmondta, hogy ez a kislány sokat bántja, és lerántotta a mászókáról, maximálisan higgadt maradtam, és azt kérdeztem:

– És te mit csináltál, mikor lerántott? – kérdeztem kedvesen, mert tényleg az érdekelt, ő hogyan reagálta le.
– Felálltam, és otthagytam. Nem játszom olyannal, aki ennyire durva. Ja, és nem sírtam – volt a Pollis válasz.

Több dolog is cikázott a fejemben. Az egyik, hogy valószínűleg nem esett nagyot, különben tutira sírt volna, így kicsit megnyugodtam. Másrészről pedig az, hogy basszus csak négy éves lesz, és mennyire okosan viselkedik. Igaz, mi tanítottuk neki, hogy azzal, aki durva, vagy csúnyán beszél – mert olyan is van -, azzal nem kell játszani, hanem célszerű otthagyni, és olyat keresni, aki kedves, és aki szívesen játszik vele.

Harmadrészről pedig az, hogy kiakadhatnék és szólhatnék az óvó néniknek, hogy figyeljenek jobban oda, de nem teszem, mert tudom, hogy figyelnek. Ha tehetnék, akkor 30 szempárt növesztenének, de nem tudnak. Ennyi gyerek van rájuk bízva, és őszintén hiszem – kicsit megismerve mindkettő óvó néni mentalitását – hogy maximálisan figyelnek a gyerekekre, ennél jobban nem tudnak.

Azért sem fogok szólni, mert ez az első olyan helyzet, hogy Pollinak szembe kell néznie azzal, hogy bizony a világ tele van olyan emberekkel, mint ez a kislány, és ha most megtanulja kezelni az ehhez hasonló helyzeteket, akkor nem lesz gond később sem. Nekem is jó tanulópénz ez, hiszen nem vagyok ott, nem tudom megvédeni, és csak abban bízhatok, hogy az, amire itthon neveljük, amire tanítgatjuk, az segít neki átvészelni ezeket a mindennapi harcokat.

Nem mondom, hogy az én lányom tökéletes, sőt. Ő is ült már bünti székben, biztosan Ő is bánt meg más kisgyerekeket, vagy vele is előfordul, hogy nem fogad szót az óvónőknek, vagy hisztizik. Viszont egyelőre látjuk benne azt a rengeteg energiát, amit belefektettünk, és ennél jobb visszaigazolás nem kell.

  • Elindult a regisztráció az Online Számla rendszerben

    A július elsejétől kötelező számlaadat-szolgáltatáshoz regisztrálnia kell mindenkinek, aki belföldi adóalanyok számára legalább 100 ezer forint áfatartalmú számlát állít ki akár számlázó programmal, akár számlatömbben.

    Hídlap
  • A Motorosk is lehetnek Angyalok

    Idén negyedik alkalommal szervezik meg a június 23-án, „A Motorosok is lehetnek Angyalok” jótékonysági motoros felvonulást. A rendezvény mottója utal a jótékonysági és adománygyűjtő szándékra, hiszen a motorosokat szólítják meg, és kérik, hogy “bújjanak angyalbőrbe” és adományukkal támogassák az esztergomi Vaszary Kolos Kórházat.

    Hídlap