Endre, Elek

Hídlap

Rossz válaszok – Dió blog 39. rész

– Anya, csak azt szeretném kérdezni, hogy ti mit csináltok addig Kornéllal, amíg én oviban vagyok? – kérdezte Polli egyik reggel oviba menet. Kicsit eltöprengtem, hogy erre vajon mit válaszoljak, és sajnos – utólag belátom – a lehető legrosszabb választ adtam.

– Tudod, nagyon szoktál hiányozni nekünk, de tudjuk, hogy nagyon jó helyen vagy, és örülünk, hogy a kispajtásaiddal töltöd a napot.

Igazából az járt a fejemben, hogy olyasmi választ kellene adnom, amitől nem fogja úgy érezni, hogy kimarad valamiből. Nem szerettem volna, ha mondjuk azt mondom neki, hogy kertészkedünk, locsolunk, kutyázunk, sétálunk, boltba járunk, főzünk, mosunk, takarítunk, akkor elszomorodjon, mert úgy érezheti, hogy Őt ezekből mind kihagyjuk.

Szóval azt mondtam neki, hogy hiányozni szokott, hogy tudja, sokat gondolunk rá, és nagyon várjuk a találkozást, de ez egyfajta lavinát indított el benne. Mire odaértünk az ovihoz, már sírt, hogy nem akar bemenni, velem akar maradni, mert nagyon szoktam neki hiányozni, és azt szeretné, ha csak ebédig maradna, és utána érte is mennék, sőt, ő igazából annyira szomorú, hogy inkább egyáltalán nem is szeretne bemenni az oviba.

Hiába volt minden érvelés, hogy “de ott vannak a kispajtásaid, nézd meg, mennyire várnak”, meg “tudod, ez olyan, mint a felnőtteknek a munkahely, nem lehet csak úgy hazamenni onnan”, és hasonló közhelyek, majd jöttek az alkuk: “ha most ügyesen bemész, akkor valami szuper meglepivel készülök majd neked”, vagy “ha befejezed a sírást, akkor elmegyünk délután fagyizni”.

Volt lelkizés is, mert azt is mondtam neki, hogy azért lenne jó, ha mosolyogva menne be az oviba, mert akkor a többiek is mosolyogni fognak, és jó hangulat lesz bent, de ha sír, és azt hajtogatja, hogy hiányzik neki az anyukája meg az apukája, akkor esetleg más kispajtásnak is eszébe jut, hogy hiányoznak neki a szülei, és mások is elkezdenek sírni, és akkor a szomorúság uralkodik el a csoportszobában, és szegény óvó nénik hogyan vigasztalják meg a több, mint 20 kispajtást?

Végül jött a szigor: “kérlek, fejezd be a hisztit, tudod, hogy jó helyen vagy, nem kell ez a cirkusz”, de csak nem nyugodott meg. Durvább volt, mint mikor kezdtük az ovit, mert akkor is sírt, de akkor legalább hajlandó volt bemenni, most viszont egyáltalán nem akart, sőt, csimpaszkodott belém, mint egy kis majom. A szívem szakadt meg, de szerettem volna következetes maradni, és ha én nem gyengülök el, akkor ő sem fog…

Szóval nagy nehezen bement, utána nem sokkal írtam a dadus néninek, hogy vajon mi a helyzet – éljen a Facebook Messenger – és rögtön jött a válasz, hogy minden okes, megvigasztalták, és már aranyosan játszik.

Mikor minden lecsendesedett, akkor kezdtem el gondolkozni, és eszembe jutott, hogy egyszer olvastam egy cikket a gyerekek viselkedéséről. Az ovis éveket ecsetelték benne, és annyi volt a lényeg, hogy a gyerekek baromi szenzitívek, és ha a szülőn azt látják, hogy nem okés, mondjuk beteg, szomorú, vagy rosszkedvű, akkor képesek ők maguk is betegséget szimulálni, csak hogy otthon maradhassanak velünk és segítsenek nekünk. Féltenek minket, és ilyenkor azt érzik, hogy szükségünk van rájuk, ezért elkedvetlenednek, és közlik, hogy nem akarnak oviba menni.

Simán el tudom képzelni, hogy Pollusban is valami hasonló játszódhatott le, hiszen azt mondtam neki, hogy nagyon szokott hiányozni, és erre Ő teljesen kétségbeesett, hogy “anya szomorú és szüksége van rám”. Szerintem emiatt is lehetett, hogy mire az oviba értünk, már szinte magán kívül volt, hogy Ő egyáltalán nem akar bemenni, mert én is nagyon szoktam neki hiányozni, és legyünk inkább együtt.

Igazából nem tudom, hogy egy ilyen kérdésre mi lehet a jó válasz, vagy van-e egyáltalán jó válasz. Az őszinteség mindig jó, tehát valahogy úgy kellett volna fogalmaznom, hogy egy csomó mindent csinálunk Kornéllal, amíg Ő az oviban a barátaival játszik meg verset tanul, és azért jók a délutáni találkozások, mert akkor megbeszélhetjük, hogy kinek milyen volt a napja, és kitaláljuk, hogyan játszunk majd együtt a délután hátralévő részében. Utólag tanul az ember…

Azóta minden este rengeteget beszélgetünk, én is mindig elmondom, hogy mennyire imádtam az ovit, a hangulatát, a sok játékot és a rengeteg kispajtást, és ilyenkor látom, hogy Ő is belelkesül, és szívesen mesél az oviról.

Tényleg hihetetlen érzékenyek, nagyon vigyázni kell, hogy mit és hogyan mond az ember, de nem vagyunk tökéletesek, hibázunk. Viszont tanulni tudunk a hibánkból és legfőképp belőlük…

Halász-Szabó Klaudia
Diós Könyvek

  • Csillaghullás Minifesztivál Kesztölcön

    Változatos programokkal valódi minifesztivált szerveznek Kesztölcön augusztus 4-én. A rendező Virágzó Kesztölc Egyesület éjszakai csillagles túrával, előadásokkal, zenével, lampionokkal és igazi piknik hangulattal várja majd az érdeklődőket. Helyszín az Erdészház Turistaszálló.

    Hídlap