Júlia, Rita

Hídlap

Újra lesz sütő-főző tábor Esztergomban

Ebben az évben már ötödször szervezik meg a Sütő-főző napközis tábort Esztergomban, a Montágh Imre Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola tankonyhájában. A tábor lehetőséget ad arra, hogy felhívják a figyelmet a helyes táplálkozásra, az egészséges életmódra, a megfelelő élelmiszerekre.

A szervezők így nyilatkoztak a rendezvényről:

A négy sikeres tábor után nem lehetett kérdés, hogy idén is folytatjuk! Kis létszámú turnusokról van szó, hiszen egyszerre csak 18-20 gyereket tudunk foglalkoztatni, három pedagógus irányításával. A 4 turnus alatt kb.: 80 gyerek ismerkedik meg a sütés-főzés rejtelmeivel. Ők maguk is közreműködnek részben, vagy egészben a tízórai, az ebéd és az uzsonna elkészítésében. Ezeket az egyszerű ételeket később otthon is elkészíthetik, a leírt receptek segítségével.

A tábor lehetőséget ad nekünk arra, hogy felhívjuk a figyelmet a helyes táplálkozásra, az egészséges életmódra, a megfelelő élelmiszerekre. Nemcsak beszélünk erről, hanem így is sütünk, főzünk, így is étkezünk. A nap végén a szülők is kapnak kóstolót az elkészített finomságokból!

Eddig a legkisebb résztvevő 6 éves volt, a legnagyobb 18 – de elsősorban az általános iskolás korosztály érdeklődését keltettük fel!

A tábor július 2-től július 27-ig tart, 4 turnusban, heti váltásban, reggel 9-től délután 4-ig, hétfőtől péntekig.

A foglalkozások között kézműveskedések, marcipán figurák készítése is szerepel, a gyerekek sok-sok közös játékot tanulnak, és a hangulat emeléséhez jó néhány dalt is elénekelünk közösen, gitár kísérettel.

A szabadfoglalkozások alatt csocsó, asztalitenisz és tollaslabda várja őket. Tavaly elkészült az iskola hatalmas játszótere, ami szintén a rendelkezésünkre áll!

Az idei tábor alapanyagainak a megvásárlásához keresünk támogatókat!

Ha segíteni tudna bennünket élelmiszerrel, tisztítószerrel vagy vásárlási utalvánnyal, nagyban hozzájárulna a sikeres tábor lebonyolításához!

Tisztelettel és köszönettel:

Sinkó Gyula, Sinkó Borbála

Elérhetőségeink: (06-20/940- 2778) gyulasinko@gmail.com
További képek megtalálhatók a facebookon: sütő-főző tábor