Bernadett

Hídlap

Elhunyt Kányádi Sándor költő, író, műfordító

Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor. A Kossuth-díjas költő, író, műfordítót szerda hajnalban érte a halál Budapesten – tájékoztatta a család szerdán az MTI-t.

A Herder- és Kossuth-díjas költőt várhatóan szülőfalujában, Nagygalambfalván helyezik örök nyugalomra. A temetés időpontjáról a család később ad tájékoztatást.

Az erdélyi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja 1929-ben született, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar szakos tanári diplomát 1954-ben. Tanárként soha nem dolgozott, 1950-ben Páskándi Géza fedezte fel, első versét az Ifjúmunkás című lap közölte.

Gazdag pályafutását során számos díjjal elismerték, 1993-ban Kossuth-, 1994-ben Herder-díjat, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át, 2009-ben Budapest I. kerületének és szülőfalujának díszpolgára lett. 2002 óta volt a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2007-ben a Magyar Írószövetség örökös tagjává választották. 2014-ben a Nemzet Művésze díjjal, 2017-ben Prima Primissima Díjjal tüntették ki. Részt vett a Digitális Irodalmi Akadémia megalapításában, az ő kezdeményezésére nyílt meg 2012-ben Budapest I. kerületében a Mesemúzeum és Meseműhely.

Forrás, fotó: MTI

  • A Dunakanyarban élők nem támogatják a Red Bull Air Race-t

    Bár alternatív helyszínként a Dunakanyar is felmerült, a térségben élők többsége nem támogata azt, hogy Budapest helyett a régióban rendezzék meg a júliusra tervezett Red Bull Air Race futamot. A műrepülő-verseny helyszínével kapcsolatban Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője indított szavazást közösségi oldalán. Mint arról korábban beszámoltunk, Tarlós István, Budapest főpolgármestere nem ad engedélyt arra, …

    Hídlap
  • Esztergomig menekült a zuglói gyilkos

    Esztergomban fogták el annak a zuglói gyilkosságnak a gyanúsítottját, akit a rendőrök a budapesti Nagy Lajos király útján talált, elvágott torkú férfi megölésével vádolnak. Egyelőre nem tudni, hogy mi lehetett a bűne a 60 éves áldozatnak. Egy azonban biztos: a rendőrök néhány órával a bejelentés után elkapták a gyanúsítottat. Február 17-én a Budapesti Rendpr-főkapitányság rendőrei …

    Hídlap