Zsuzsanna

Hídlap

Kocsit lopott egy hajléktalan Esztergomban, majd hónapokig abban lakott

Az Esztergomi Járási Ügyészség nagyobb értékre, több közokirat egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, egyben a vádiratban az új büntetőeljárási szabályokra figyelemmel azt is indítványozta, hogy az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozzon büntetővégzést.

A hajléktalan vádlott gyakran tartózkodott Esztergom belvárosában.

A ruhákat áruló sértett Esztergomban, 2017. június 30. napján, délután, a tehergépkocsijával az egyik utcában parkolt, mivel az egyik üzletbe vitt árut. A tehergépkocsiban volt még a forgalmi engedély és a törzskönyv is. A sértett az indítókulcsot a nyitott gépjárműben hagyta, majd az üzletbe hordta a ruhákat. Eközben megjelent a helyszínen a vádlott, aki kihasználta a sértett távollétét, beült a gépjárműbe és azzal, valamint a ruhákkal együtt elhajtott, majd az egyik budakalászi áruház parkolójában parkolt le. A vádlott napközben gyalogosan közlekedett, míg az éjszakákat a tehergépkocsi rakterében töltötte.

Az elkövetőt a rendőrök 2018. március 14. napján elfogták, majd a járművet a sértettnek visszaadták. A tulajdonos a ruhaneműket is visszakapta, de mivel azok hónapokig műanyag zsákokban voltak, penészesek és koszosak lettek, emiatt eladhatatlanok.

A bűncselekmény elkövetési értéke 574.700 forint.

A férfi által elkövetett lopás egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az új büntetőeljárásról szóló törvény szerint ez esetben is helye van büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásnak, mivel a vádlott szabadlábon van, a bűncselekmény elkövetését beismerte, az ügy megítélése egyszerű, és a büntetés célja tárgyalás nélkül is elérhető. Az ügyészség ezt az eljárási formát indítványozta, így a bíróság az ügy érkezését követő egy hónapon belül hozza meg a döntését, gyorsítva ezzel is az eljárás befejezését.

Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség

  • Gumiabroncsokkal hordták tele a csolnoki hegyet

    A festői környezetéről is ismert Csolnokon ismeretlen személyek szemétlerakónak használják a Mókus-hegyet. A paplanernyősők és a kirándulók körében népszerű területen nem csak gumiabroncsok, hanem kommunális hulladék is megtalálható. A lakosok az esettel kapcsolatban az interneten fejezték ki véleményüket és remélik, hogy felfedhetik a tettes kilétét.

    Hídlap
  • Földbe tiporta ellenfelét az Esztergom

    Kiütéses győzelemmel küldte haza a Csépe Salgótarjáni SKC csapatát a Női Kézilabda NBII Északi-csoportjában szereplő Esztergomi Vitézek RAFC alakulata, amely 40:19 arányban múlta felül a nógrádi gárdát. A lehengerlő teljesítményt nyújtó hazaiak a hétvégi sikerükkel megléptek üldözőiktől, egyben megőrizték a tabellán a harmadik helyüket is.

    Hídlap