Ábrahám

Hídlap

Már épül Szobon a mini bölcsőde

Hamarosan mini bölcsődébe is járhatnak a szobi gyerekek. Az önkormányzat mintegy 10 millió forintot nyert a kialakítására. A munkálatok már elkezdődtek.

Homolya Mónika, a Szobi Napsugár Óvoda óvodavezető-helyettese elmondta: az óvodai összevonásokkal felszabadult az épület hátsó részében két csoportszoba, ebből alakítják majd ki a hét férőhelyes bölcsődét. Az egyik helyiségből készül el a csoportszoba, a másikból pedig a vizesblokk és a konyha. Ezen kívül lesznek tároló helyiségek és babakocsi beálló is, valamint a gyerekek saját udvari részt is kapnak majd.

A mini bölcsődébe már 20 hónapos kortól járhatnak a kicsik, egy gondozó és egy dajka várja majd őket. A beiratkozás már megtörtént, a jelzések alapján maximális létszámmal indul ősszel a szolgáltatás.