Máté, Mirella

Hídlap

Bemutatkoztak az Esztergomi Rúdhajlítók

Többszáz kilós súlyokat mozgattak meg. Egy ezüstöt és egy bronzot hozott haza Esztergomnak a nemrégiben összeállt sportcsapat.

Az elmúlt hétvégén Siófokon került megrendezésre a Scitec Muscle Beach 2018 nevű rendezvény, amely helyt adott egy országos színvonalú, és már nemzetközinek mondható felhúzó és fekvenyomó kupának. Az Esztergomi Rúdhajlítók csapata is eredményesen megméretette magát. A csapat nemrég indult útjára lelkes, esztergomi fiatalok összefogásában.

Jelenleg még önerőből indulnak a versenyeken, de természetesen keresik a támogatóikat, és a további fejlődés lehetőségeit. Szuder Károly és Kurcz Tamás évek óta versenyeznek már, Károly hazánkban, Tamás pedig az elmúlt években Angliában szerzett kiváló eredményeket.

Siófokon az első nap Kurcz Tamás állt harcba felhúzásban. Legjobb gyakorlata 280 kg volt ezzel a dobogó harmadik fokára léphetett egy elég erős mezőnyben. Az előre betervezett egyéni csúcsdöntés most elmaradt, de ez még több motivációt ad a jövőre nézve – írja a csapat közösségi oldala.

Második nap a fekvenyomó kupán a csapat három három versenyzője is részt vett. Szuder Károly egyéni csúcsát megdöntve a 100 kg alatti kategóriában egy hihetetlen 195 kg-ot teljesített. Kilenc versenyző közül a második helyen végzett, amely egy ilyen kaliberű versenyen rendkívül szép eredmény.

Kurcz Máté a csapat legújabb es legfiatalabb tagja, ifjúsági kategóriában azon belül a -70 kg súlycsoportban egy önmagát meghazudtoló 70 kg-os nyomással zárta a versenyt.
Ez volt élete első versenye, de biztos, hogy nem az utolsó, szép kezdet es meginkább szép jövő áll előtte.

Kurcz Tamás is indult fekvenyomásban is 170 kg os nyomással zárta a versenyt.

A srácok gőzerővel folytatják a felkészülést a további versenyekre, a közeljövőben egy saját edzőterem létrehozását is tervezik. Várják a lelkes térségi erőemelőket, akik szívesen kipróbálnák magukat versenyeken, és csatlakoznának a csapathoz. Jelentkezni a Rúdhajlítók Facebook oldalán lehet:

https://www.facebook.com/egompower/

Forrás: Facebook/RTVE