Zsuzsanna

Hídlap

Helyreállították a Táti-szigetek vizes élőhelyeit

A Duna-Ipoly Nemzeti Park 480 millió forintos ráfordítással 195 hektáron helyreállította a Pilisi Bioszféra Rezervátumban található Táti-szigetek vizes élőhelyeit – jelentették be a projekt záró sajtótájékoztatóján kedden Táton.

Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára elmondta, 2020-ig különböző pályázati kereteken belül az országban összesen mintegy 61 milliárd forint fordítható természetvédelmi célokra. A környezetvédelmi és energiahatékonysági pályázatokon tíz nemzeti parkban 92 projekt során százezer hektárnyi területet hoznak természetközeli állapotba 38 milliárd forintból.

Hozzátette, a Duna-Ipoly Nemzeti Park 4,7 milliárd forintos ráfordítással 14 projektet valósít meg, valamint a park területén belül valósul meg a dömösi látogatóközpont, amely GINOP-os fejlesztés, 1,4 milliárd forintos összeggel.

Füri András, a nemzeti park igazgatója elmondta, a Duna táti szigetein az árhullámok elmaradása, illetve az ár gyors levonulása miatt csökkent a védett fajok egyedszáma és az élővilág sokszínűsége. Az élőhelyek helyreállítása során mederkotrással juttattak vizet a szigetek közé, illetve zsilippel szabályozták a vízjárást.

Az egyik szigeten egy mesterséges tavat alakítottak ki a halak és a kétéltűek zavartalan szaporodása érdekében, valamint megkezdték az idegenhonos, agresszíven terjedő fafajok vegyszermentes irtását, helyükre őshonos növényeket telepítenek.

MTI

  • Gumiabroncsokkal hordták tele a csolnoki hegyet

    A festői környezetéről is ismert Csolnokon ismeretlen személyek szemétlerakónak használják a Mókus-hegyet. A paplanernyősők és a kirándulók körében népszerű területen nem csak gumiabroncsok, hanem kommunális hulladék is megtalálható. A lakosok az esettel kapcsolatban az interneten fejezték ki véleményüket és remélik, hogy felfedhetik a tettes kilétét.

    Hídlap
  • Földbe tiporta ellenfelét az Esztergom

    Kiütéses győzelemmel küldte haza a Csépe Salgótarjáni SKC csapatát a Női Kézilabda NBII Északi-csoportjában szereplő Esztergomi Vitézek RAFC alakulata, amely 40:19 arányban múlta felül a nógrádi gárdát. A lehengerlő teljesítményt nyújtó hazaiak a hétvégi sikerükkel megléptek üldözőiktől, egyben megőrizték a tabellán a harmadik helyüket is.

    Hídlap