Szilárda

Hídlap

Nem nyugodott bele a szakításba, hátba szúrta volt élettársát

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki nem nyugodott bele abba, hogy volt élettársa szakított vele, és mással létesített élettársi kapcsolatot, ezért őt levélküldemény átadása végett otthonába hívta, majd egy késsel hátba szúrta.

A vádirat szerint a vádlott és sértett élettársi kapcsolata mintegy két évig állt fenn, amely azzal szakadt meg, hogy a sértett 2017. novemberében elköltözött a vádlottól, aki alkoholista életmódjával összefüggően agresszív személyiséggel bír.

A férfi a szakításba nem nyugodott bele, több alkalommal kérte sikertelenül a sértettet, hogy menjen vissza hozzá. Az elkövető 2017. december 23. napján telefonon hívta a sértettet, kérte, hogy menjen el hozzá, mert levele jött.

A sértett a telefonálás napján, 16 óra körüli időpontban, új élettársával együtt megjelent a vádlott esztergomi otthonában. Az erősen ittas állapotban lévő vádlott beengedte őket a kapun, előre engedte a sértettet, majd egészen a lakóház bejáratáig kísérte.

Amikor a sértett belépett a lakóház előszobájába, a közvetlenül mögötte haladó vádlott egy mozdulattal kihúzta a ház bejárati ajtaja mellett lévő, fahulladékba beleállított, 20 cm pengehosszúságú kést, a neki háttal álló sértett mögé lépett, ezt követően a sértettet egy alkalommal, közepes erővel a háti X. csigolya magasságában fentről lefele irányuló mozdulattal anélkül, hogy bármit mondott volna, hátba szúrta.

A sértettnek a szúrással okozott, legalább 8 cm-es szúrt-metszett sebzett sérülésének gyógytartama 4 hét, az életfontosságú szervek, valamint a nagyerek sérülésének reális lehetősége fennállt, ezért a bántalmazás alkalmas volt életveszélyes sérülés okozására.

A 2018. július 01. napján hatályba lépett új büntetőeljárási törvény alapján az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy ha a vádlott a bíróság által kitűzött előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy őt Tatabányai Törvényszék 3 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélje.

Sajtóközlemény (Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség)

  • Szörnyen jó mesekönyv egy esztergomi kötődésű írótól

    Pifkó Célia, esztergomi kötődésű író könyvét tegnap mutatták be Budapesten, a Várkert Bazárban. A „Szörnyek a szobádban” című színvonalas, bájos alkotást Orosz Annabella illusztrálta és a Képmás kiadó gondozásában látott napvilágot. Az esztergomi kötődésű író édesapjáról utcát is neveztek el.

    Hídlap
  • Megújult a községháza Dömösön

    Nyolcvan millió forintból újult meg a községháza Dömösön a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán nyert támogatásból, valamint az önkormányzat saját forrásából. A korszerűsített épületet szerdán adták át.

    Hídlap