Emma

Hídlap

Rétvári: a posta megkezdte a nyugdíjprémiumok kézbesítését

A Magyar Posta megkezdte a nyugdíjprémiumok kézbesítését csütörtökön a 2,5 millió nyugdíjasnak – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője közös sajtótájékoztatón, Budapesten.

Rétvári Bence azt hangoztatta, hogy a nyugdíjprémiummal a kormány a tiszteletét és a köszönetét fejezi ki a nyugdíjasoknak több évtizedes munkájukért.

Úgy fogalmazott, a bővülő magyar gazdaság eredményeiből nemcsak a munkavállalóknak kell részesülniük, hanem azoknak is, akik felépítették és munkájukkal gazdagították az országot.

Emlékeztetett arra, tavaly 12 ezer forint volt a nyugdíjprémium, míg most 18 ezer forint a maximális összeg. A prémiumot nemcsak a nyugdíjasok, hanem a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapják.

Panulin Ildikó azt mondta, a kézbesítés november 30-áig tart, a nyugdíjkifizetési naptárnak megfelelően. A nyugdíjprémium és a nyugdíj egy utalványon érkezik, így a jogosultak egy összegben kapják meg, de a szelvényen külön feltüntetik a két összeget.

Rétvári Bence kitért arra is, hogy akik bankszámlán kapják a nyugdíjat, azoknak a folyószámlájára már hétfőn megérkezett a nyugdíjprémium.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a kormánynak sikerült megőriznie a nyugdíjak értékék, ahogyan azt 2010-ben vállalták.

Hozzátette: a vásárlóérték megőrzésén, azaz a csaknem 30 százalékos emelésen túl tíz százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóereje is, és még ehhez jön hozzá a nyugdíjprémium a gazdaság jó teljesítménye miatt.

Forrás, fotó: MTI

  • Erdő Péter: ha Jézushoz tartozunk, vele győzni fogunk

    Nagycsütörtökkel megkezdődött a szent három nap, amely az egyházi év legfontosabb eseménye. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában celebrált szentmisét. Az Istentisztelet keretein belül tizenkét hívő lábát mosta meg.

    Hídlap
  • Ötödik lett az országos tanulmányi versenyen az esztergomi tanuló

    Az előkelő ötödik helyet szerezte meg a Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) keretében szervezett földrajz verseny döntőjében Pongrácz Dániel, az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium tizenkettedik évfolyamos tanulója. A végzős diákot Lampert Mária készítette fel a feladatokra.

    Hídlap
Advertisements