Irén, Irisz

Hídlap

Több támogatás és pótszabadság jár a gyermekek után

Emelkedik a gyermekgondozási díj (gyed) és a diplomás gyed összege, valamint megjelenik a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.

Mint kiemelték: ismét emelkednek a családtámogatások 2019-ben. Január elsejétől a minimálbér emelkedésének köszönhetően a gyed maximális összege 2019-ben eléri a bruttó 208 600 forintot, míg a diplomás gyed az alapképzésben résztvevő hallgatóknál 104 300 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 136 500 forintra emelkedik. A diplomás gyedet az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik – tették hozzá.

A tartósan beteg gyermeküket otthon ápolók számára megjelenik a gyod, amelynek összege bruttó 100 ezer forint és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható.

Mindemellett januártól havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye, a kedvezményt már azok is igénybe vehetik, ahol érkezik a második gyerek, a várandóság 91. napjától.

További változás, hogy 2019 márciusától a központi közigazgatásban dolgozó friss házasok öt nap, valamint a nagyszülők minden unoka születésénél öt-öt nap pótszabadságot kapnak, a gyerekek után járó pótszabadságok pedig a duplájára emelkednek. Eszerint a központi közigazgatásban egy gyerek után négy, két gyerek után nyolc, három gyerek után pedig tizennégy nap pótszabadság jár éves szinten. A központi közigazgatásban dolgozó édesapáknak járó apaszabadság öt nap helyett nyolc, ikergyermekek esetén hét nap helyett tíz napra emelkedik.

Az Emmi közleményében kitért arra is, hogy a december 21-én lezárult, családokról szóló nemzeti konzultációt több mint 1,3 millióan töltötték ki, a válaszok értékelése után további támogatások várnak a gyermeket nevelő családokra.

MTI
A fotó illusztráció. A képen 2019 első kisbabája látható (forrás: MTI)

  • 24 órás sebességellenőrzésre készülnek a rendőrök

    A magyar rendőrség az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL kezdeményezéséhez csatlakozva április 3-ától országos, 24 órán át tartó sebességellenőrzést végez. A hatóságok tavalyi akciója sikeresnek mondható: 2018-ban 1071 helyszínen 464367 darab járművet ellenőriztek és 4268 sebességtúllépést regisztráltak.

    Hídlap
Advertisements