Donát

Hídlap

Visszatér Süsü, a sárkány – új részeket mutatnak be

Visszatér Süsü, a sárkány, ráadásul a gyerekműsor három új résszel jelentkezik majd az alkotó, Csukás István szerint – adta hírül hétfőn a Bors. Az alkotó kiemelte, hogy szeretné, ha a sárkány hangja ismét Bodrogi Gyula lenne.

“Sokáig gondolkodtunk, de végül megszületett az ötlet, hogy Süsüt a mai kor gyermekei is megismerjék, miközben a korábbi generációknak is örömet szerzünk. Annyit elárulhatok, hogy az epizódok vázlata kész, a költségvetés összeállt, talán év végére kész is lehetnek az epizódok. Ugyanúgy bábtechnikával dolgozunk” – nyilatkozta a Borsnak Csukás István.

A lapnak Bodrogi Gyula elmondta, hogy az ötlet tetszik neki, és ha nem digitalizálva, hanem régi formájában folytatják a mesét, akkor nyitott az együttműködésre.

Csukás azt is elárulta, hogy a három új epizódban Süsü ellátogat az emberek földjére, összeházasodik és születik egy gyereke is. Sőt, még az űrbe is ellátogat.

  • Rákosmente után a Vácot is legyőzte az Esztergom

    Hazai pályán 40:31-re győzte le a Női Kézilabda NB II Észak-csoportjában szereplő Esztergomi Vitézek RAFC csapata a DKA Vácot. A fiatal, tehetséges akadémistákból álló vendégek ősszel borsot törtek az esztergomiak orra alá, most pedig pont nélkül távoztak Esztergomból.

    Hídlap
  • Két autó ütközött össze az esztergomi Bánomi úton

    Egy szlovák rendszámú, piros színű Skoda, valamint egy fehér színű Ford ütközött össze február 16-án, 16 óra körül az esztergomi Bánomi út és az Irinyi János utca kereszteződésében. Úgy tudjuk, hogy a vétkes sofőr nem adott elsőbbséget a szabályosan közlekedő másik autónak.

    Hídlap
Advertisements