Frigyes

Hídlap

Átadták a felújított orvosi rendelőt Szobon

Számos beruházás valósult meg Szobon az elmúlt évben kormányzati támogatásból. Többek között megújultak a belterületi utak, bölcsődét alakítottak ki, tanuszodát építettek és most a felújított háziorvosi rendelő épületét adták át.

Az elmúlt időszakban az alapellátásra – a háziorvosokra, a fogorvosokra, védőnőkre fordított kormányzati kiadások a 2010-es 119 milliárd forintról 199 milliárd forintra emelkedtek 2018-ban – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese hétfőn Szobon, a felújított orvosi rendelő átadó ünnepségén.

Hangsúlyozta, hogy a kormány számára kiemelten fontos, hogy országszerte a kis településeken is minél korszerűbbek, modernebbek legyenek a rendelők, a rendelő orvosi eszközökkel jól felszerelt legyen és minél több településen legyen olyan házorvos, aki nem helyettesít, hanem abban az épületben azt a körzetet látja el. Ezért indított el a kormány több programot is, amelynek célja az, hogy a kis településeken is minél jobb körülmények között tudjanak a háziorvosok gyógyítani.

Rétvári Bence ismertette, hogy Magyarországon egy átlagos háziorvosi praxis bevétele 2010-ben 867 ezer forint volt, ez ma 1 millió 596 ezer forint, mert a kormány évről évre 130 ezer forintos összeggel emelte a praxisok bevételét.

Hozzátette, hogy emellett országszerte 44 milliárd forintot fordít arra az állam, hogy korszerűbb, modernebb körülmények között tudják a háziorvosok a betegeket fogadni.

Rétvári Bence emlékeztetett, hogy az elmúlt időszakban 262 letelepedési és 230 praxis vásárlási pályázatban tudnak nyertest hirdetni.

Ez azt jelenti, hogy az elmúlt években összesen 637 ezer embernek a háziorvosi és 250 ezer fogorvosi ellátását tudtuk eredményesen támogatni ebből a programból- fogalmazott az államtitkár és hozzátette: az idei évben is rendelkezésre áll ez az összeg, 2019-ben 1,25 milliárd forinttal tudják támogatni a háziorvosokat.

Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy ilyen mértékű fejlesztés az alapellátásban Pest megye északi részén generációk óta nem volt.

Ferencz Gyöngyi polgármester elmondta, hogy ez egy rendkívüli év volt a szobi önkormányzat életében, hiszen az utolsó tíz évben nem volt annyi fejlesztés, mint 2018-ban. A legfontosabb, amiről a település évek óta álmodott, hogy az elmúlt évben átadták a tanuszodát és egészségfejlesztési iroda kialakítására is 90 millió forintos támogatást nyert a település.

Emellett bölcsődét alakítottak ki, befejezték a belterületi és elkezdték a külterületi utak felújítását.

A szobi orvosi rendelő teljes körű felújítására mintegy hatvan millió forint támogatást kapott a település a kormánytól. A fejlesztésnek köszönhetően könnyebbé válik az ellátás és korszerűbb körülmények között várakozhatnak a betegek.

Lőrincz Kálmán háziorvos elmondta, hogy a beruházás során nem csak az épület újult meg, a szobi háziorvosi rendelőben új eszközöket is használhatnak ezentúl az orvosok, többek között egész napos EKG és vérnyomásmérő áll rendelkezésükre. Az udvaron mentőbeállót alakítottak ki és parkolni is jobban lehet az autóval érkezőknek.

  • Szalagkorlátnak ütközött egy autó Lábatlanon

    Szalagkorlátnak csapódott egy gépkocsi július 17-én, szerdán késő este a 10-es számú főút lábatlani szakaszán. Az 57-es kilométerszelvényben történt balesethez a nyergesújfalui hivatásos tűzoltók mellett a mentők is kiérkeztek. Információink szerint az ütközés következtében megsérült a sofőr.

    Hídlap
  • Két nap alatt fél tonna halat fogtak a sárisápi horgászversenyen

    498 kilogramm fogtak ki a sárisápi horgásztavon megrendezett 48 órás páros horgászverseny résztvevői, akik éjt nappallá téve küzdöttek a dobogós helyezésekért. Az első helyet 87,75 kilogrammos teljesítménnyel a Turi Attila – Pulai Krisztián páros végzett.

    Hídlap
Advertisements