Frigyes

Hídlap

Rivaldafénybe került az Altsteiner Blaskapelle

Az Altsteiner Blaskapelle zenekar három másik csoport társaságában felkerült a híres cseh-morva dechovka.eu weboldalra, ahol márciusban magyarországi együtteseket mutatnak be. A zenei formációt nem kell különösebben megmutatni, hiszen országszerte kedvelik és szeretik őket.

Nagy megtiszteltetés érte a helyi sváb és szlovák hagyományokat ápoló Altsteiner Blaskapelle zenekart, amely a Szári Német Nemzetiségi Tánccsoporttal, a Kleinturwaller Musikantennel, valamint a Pilíšská kapela-val egyetemenben felkerült a dechovka.eu weboldalra. A cseh-morva stílust képviselő együtteseket tömörítő honlapon ebben a hónapban az alábbi négy csoportot mutatják be tüzetesebben.

Az Altsteiner Blaskapelle jól ismert a térségben, ugyanis a környékbeli rendezvényeken, bálokon rendszerint ők felelnek a hangulatért. Történetük igazi sikersztori: 2011-ben egy szereplésre álltak össze, majd a sikereken felbuzdulva a tagok úgy döntöttek, hogy folytatják együtt a zenélést. Azóta sok víz lefolyt a Dunán és minden egyes koncertjük alkalmával igyekeznek igényes muzsikával megörvendeztetni a hallgatóságot.

A rivaldafénybe kerüléssel minden bizonnyal Európa-szerte újabb rajongókat szerezhetnek és ennek köszönhetően akár külföldi szereplésekre is invitálhatják őket.

(Fotó: Altsteiner Blaskapelle Facebook oldal)

  • Szalagkorlátnak ütközött egy autó Lábatlanon

    Szalagkorlátnak csapódott egy gépkocsi július 17-én, szerdán késő este a 10-es számú főút lábatlani szakaszán. Az 57-es kilométerszelvényben történt balesethez a nyergesújfalui hivatásos tűzoltók mellett a mentők is kiérkeztek. Információink szerint az ütközés következtében megsérült a sofőr.

    Hídlap
  • Két nap alatt fél tonna halat fogtak a sárisápi horgászversenyen

    498 kilogramm fogtak ki a sárisápi horgásztavon megrendezett 48 órás páros horgászverseny résztvevői, akik éjt nappallá téve küzdöttek a dobogós helyezésekért. Az első helyet 87,75 kilogrammos teljesítménnyel a Turi Attila – Pulai Krisztián páros végzett.

    Hídlap
Advertisements