Dániel, Daniella

Hídlap

Merre jár JESS, a zátonyra futott román teherhajó?

Március 4-én hagyta maga mögött a Kopasz-szigetet JESS, a zátonyra futott román teherhajó, amelyre az év elején igazi katasztrófaturizmus épült a Dunakanyarban. A jelenlegi adatok alapján úgy tűnik, a jármű épségben folytathatta útját, jelenleg a Duna-Fekete-tenger-csatornában “vesztegel”.

Január 17-én portálunk elsőként számolt be a szerencsétlenül járt teherhajóról, amelyet szűk két hónapra fogságul ejtett egy homokzátony. Később hatalmas népszerűségre tett szert a JESS, amelyet a kiváncsiskodók motorcsónakokkal, drónnal, valamint a folyó két partjáról távcsővel is kémleltek.

A tulajdonos egy személy kivételével hazautaztatta a legénységet, a fedélzeten maradt román Robinson Crusoe-t még egy magyarországi magazin újságírója is meglátogatta. A férfi elmondta, hogy a szerencsés kimenetelű baleset egy kitérő manővernek köszönhető: sötétben egy uszály haladt feléjük, a két jármű kapitánya pedig nyelvi akadályok miatt nem értett szót egymással. Jobbra fordultak, a történet további részét pedig már ismerjük.

Március 4-re kellően megemelkedett a Duna vízszintje, így egy tolóhajó több órányi munkával sikeresen leszabadította a zátonyról JESS-t, amely folytathatta útját Románia felé. Megpróbáltunk utánajárni, hogy jelenleg hol járhat az ismert teherhajó: a marinetraffic.com, víziforgalom figyelő honlapon rá is találtunk JESS-re, amely március 15-e óta szinte folyamatosan úton van.

Jelenleg Murfatlar nevű település kikötőjében, a Duna-Fekete-tenger-csatornában (a 64 kilométer hosszúságú víziutat többek között a kommunista rendszer ellenségei ásták ki) horgonyzik a jármű, amely a menetlevél szerint a Fekete-tenger partján elterülő Constanca-ba igyekszik.

  • Újabb baleset történt Leányváron

    Július 21-én, vasárnap délelőtt egy negyven éves leányvári férfi tolatás közben a Várdomb utcai kereszteződésben nekiütközött a mögötte parkoló Skoda márkájú személygépkocsinak. A rendőrség tájékoztatása szerint szabálysértési eljárás indult a sofőr ellen.

    Hídlap
  • Keresik a legszebb és legrendezettebb dömösi portákat

    Július 23-ig lehet nevezni a második alkalommal meghirdetett Szép ház=szép kert=szép utca=szép falu elnevezésű versenyre. A szervezők keresik a legszebb dömösi udvarokat, az ingatlanok előtti legrendezettebb területeket, az idősek pedig megválasztják a leggyönyörűbb utcát.

    Hídlap
Advertisements