Orbán

Hídlap

Kigyulladt a Notre-Dame-székesegyház

Minden bizonnyal szerencsétlen baleset következtében kapott lángra hétfőn 19 óra körül a párizsi Notre-Dame-székesegyház tetőszerkezete. A tűz hamar átterjedt a központi toronyra is, amely néhány perccel 20 óra előtt beomlott. Az egész világ kétségbeesetten figyeli a tragédiát.

A Victor Hugo regényében is szereplő, Párizs legismertebb gótikus stílusú templom alapkövét 1163-ban fektették le, majd ezután 157 éven keresztül építették. Bár a francia forradalom idején majdnem teljesen elpusztították, 33 évnyi kemény munka árán sikerült felújítani.

A székesegyház újabb renoválását évek óta sürgette az egyház, amely a közelmúltban el is kezdődött. Néhány nappal ezelőtt leemelték a huszártornyot díszítő bronzszobrokat. A munkálatokat végző szakemberek nem is sejthették, hogy ezzel sikerült megmenteniük a tizennyolc alkotást a pusztulástól.

Április 15-én ugyanis baleset következtében lángra kapott a több mint 850 éves templom tetőszerkezete. A francia hírportálok tájékoztatása szerint a tűz mintegy fél óra alatt elérte a központi csúcsot is, amely nem sokkal 20 óra előtt beomlott.

Az Index.hu azt írja, hogy egy különleges alakulat próbálja megmenteni a megmaradt műalkotásokat a pusztulástól. Jelenleg több száz tűzoltó dolgozik a helyszínen.

(Fotó: Euronews)

  • Ifjú tűzoltókká váltak a tokodi óvodások

    Gyermeknap alkalmából látogattak el a Mesevár Óvodába a Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai. Az önkéntesek segítségével maguk a gyermekek is lánglovagokká vállhattak: miután felhúzták a védősisakokat, a bátrabbak gépjárműfecskendezővel olthatták el az “égő házikót”.

    Hídlap
  • Extrém futók és kerékpárosok veszik birtokba Márianosztrát

    A MINEKRAFT Challenge keretében keretében extrém futók és kerékpárosok népesítik be szombaton a települést. A focipályán gyermekprogramokkal is várják az érdeklődőket. A helyszínen DJ Dominik is fellép, akit a Crazy Granat koncertje követ majd.

    Hídlap
Advertisements