Orbán

Hídlap

Parfümöt és elektromos cigarettát lopott Esztergomban

Elektromos cigarettát tulajdonított el az egyik esztergomi trafikból csütörtökön este az a férfi, aki ellen az Esztergomi Rendőrkapitányság szabálysértési értékre elkövetett lopás miatt indított eljárást. Úgy tudjuk, hogy többen utánaeredtek, az elkövetőnek végül sikerült elmenekülnie.

Csütörtökön este igazi akciójelenetnek lehettünk szemtanúi az egyik esztergomi bevásárlóparkban. Egy ismeretlen személy betért a trafikba, ahol elektromos cigarettát szeretett volna vásárolni. Miután a terméket a kezébe vette, hirtelen meggondolta magát és fizetés nélkül távozott.

Úgy tudjuk, hogy az üzletben dolgozó alkalmazott megpróbálta feltartóztatni az elkövetőt, de nem járt sikerrel. A szarka azonban nem érte be ennyivel: menekülése közben még betért egy közeli drogéria üzletbe is, ahonnan parfümöt vitt magával.

Az ismeretlen személy ezután az út túloldalán tartó barkácsáruház felé vette az irányt, majd eltűnt. Az esettel kapcsolatban megkerestük a Komárom-Esztergom Rendőr-főkapitányságot is. Racsné Galambos Gréta rendőrszázados, sajtószóvivőtől megtudtuk, hogy az Esztergomi Rendőrkapitányság vizsgálja az ügyet.

(Fotó: ugyvedpraxis)

  • Ifjú tűzoltókká váltak a tokodi óvodások

    Gyermeknap alkalmából látogattak el a Mesevár Óvodába a Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai. Az önkéntesek segítségével maguk a gyermekek is lánglovagokká vállhattak: miután felhúzták a védősisakokat, a bátrabbak gépjárműfecskendezővel olthatták el az “égő házikót”.

    Hídlap
  • Extrém futók és kerékpárosok veszik birtokba Márianosztrát

    A MINEKRAFT Challenge keretében keretében extrém futók és kerékpárosok népesítik be szombaton a települést. A focipályán gyermekprogramokkal is várják az érdeklődőket. A helyszínen DJ Dominik is fellép, akit a Crazy Granat koncertje követ majd.

    Hídlap
Advertisements