Orbán

Hídlap

Elaltatták a két hétig szenvedő ipolydamásdi lovat

Két hétig szenvedett az ipolydamásdi patakparton az a ló, amelyet súlyos sérülései miatt a helyszínen el kellett altatnia a háziorvosnak. A tulajdonos a hatóságoknak elmondta: csak azután akarta levágni az állatot, miután a roncsolódott lábán teljesen felszívódott a véraláfutás.

A Bottyán Equus Hungária Ló és Kutyaotthon a közösségi oldalán osztotta meg azt a bizarr történetet, amelynek áldozata egy súlyos sérüléseket szenvedett ló volt. A menhely munkatársai a hatósági állatorvossal, a település jegyzőjével és a rendőrökkel együtt lakossági bejelentés után vonultak ki Ipolydamásdra, ahol a patakparton fekve találták meg a sérült állatot.

Később kiderült, hogy a jószág ki volt kötve akkor, amikor állítólag megtámadta őt egy szabadon lévő csődör és a kötélbe belegabalyodva sérült meg. A sérülések nyomait látva bebizonyosodott, hogy a ló nem nyílt törést szenvedett, hanem rendkívül súlyos ízületi sérülései vannak.

A vizsgálatok közben a tulajdonos is megérkezett, aki teóriájával a hatóságokat is meglepte. Elmondta, hogy azért hagyta szenvedni az állatot, mert csak azután akarta levágni, miután a lábáról felszívódott a véraláfutás. Később ellátogattak az ipolydamásdi személy házához is, ahol a döglött állatok csontvázai mellett disznóra, kecskékra és kutyára bukkantak.

Úgy tudjuk, hogy az önkormányzat minden lehetséges eszközt megragad ahhoz, hogy felszámolják az áldatlan állapotokat. A sérült lovat elaltatták, a tetemet elszállították a helyszínről. Információink szerint többen is tudtak a szerencsétlenül járt állatról, ugyanakkor azért nem szóltak senkinek róla, mert féltek a tulajdonos haragjától.

Az esettel kapcsolatban kérdéseinket elküldtük a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnak, hogy megtudjuk: indítottak-e eljárást a tulajdonossal szemben. Válaszuk egy újabb cikkben közöljük.

(Fotó: illusztráció, Pixabay.com)

  • Ifjú tűzoltókká váltak a tokodi óvodások

    Gyermeknap alkalmából látogattak el a Mesevár Óvodába a Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai. Az önkéntesek segítségével maguk a gyermekek is lánglovagokká vállhattak: miután felhúzták a védősisakokat, a bátrabbak gépjárműfecskendezővel olthatták el az “égő házikót”.

    Hídlap
  • Extrém futók és kerékpárosok veszik birtokba Márianosztrát

    A MINEKRAFT Challenge keretében keretében extrém futók és kerékpárosok népesítik be szombaton a települést. A focipályán gyermekprogramokkal is várják az érdeklődőket. A helyszínen DJ Dominik is fellép, akit a Crazy Granat koncertje követ majd.

    Hídlap
Advertisements