Bertalan

Hídlap

Csomagolásmentes flashmobot szerveztek Esztergomban

Második alkalommal rendezték meg a Vásárolj hulladék nélkül! akciót, melyhez idén Esztergom is csatlakozott. A flashmob résztvevői egy órán keresztül vásároltak zöld pólóban a piacon úgy, hogy semmihez nem kértek műanyag zacskót. Az akcióval a környezetvédelemre és a tudatos vásárlásra hívták fel a figyelmet.

A Jövő Öko-Nemzedéke (JÖN) Alapítvány és a Háztartásom hulladék nélkül blog szerzője, Tóth Andi idén második alkalommal hirdették meg a Csomagolásmentes Május-kihívást, melynek részeként múlt szombaton országszerte közel húsz településen rendeztek „csomagolásmentes flashmobot” a vásárcsarnokokban, piacokon.

Míg tavaly Budapest mellett csak Debrecen csatlakozott a központi eseményhez, idén Győr, Miskolc, Kecskemét, Vác és több más település mellett Szent István városában is megvalósulhatott az akció, ugyanis két helyi civil szervezet is bejelentkezett a főszervezőknél a villámcsődület megrendezésére.

A Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) év elején alapította meg a Szemétirtók közösséget, miután arról döntöttek, hogy a Sátorkőpusztai-barlang gondozása és kutatása mellett másik tevékenységi területükre, a természetvédelemre általánosságban is nagyobb hangsúlyt fektetnek. Azóta több szemétszedő akciót szerveztek, és továbbiakat is terveznek.

Az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület (EKÖKU) környezetvédelemmel és környezeti neveléssel foglalkozik, de nevükhöz fűződik a régió őstermelőit összefogó Kiskosár Bevásárlóközösség létrehozása is. A két szervezet hívó szavára mintegy két tucat zöld pólóba öltözött felnőtt és gyermek gyülekezett a piacon. A résztvevők az EMMI és az Új Nemzedék Központ által létre hozott “Több leszel, ha teszel” mozgalom és a Zoltex Kft. támogatásának köszönhetően vászontáskát kaptak, Merfelsz Dóra, a Saku ökozsák megálmodója és készítője nejlonzacskó-helyettesítő zsákokat, az EKÖKU pedig pamutzsákokat ajánlott fel a csomagolásmentes vásárláshoz.

Amíg a felnőttek vásároltak, a gyerekek színes krétával a környezetszennyezés veszélyeire és a természetvédelem fontosságára utaló feliratokat és rajzokat készítettek a piac utcájára. A szervezők további, az országos akciótól független akciókat is terveznek a környezettudatos vásárlás népszerűsítése érdekében.

(Szöveg: Gábor Éva)


  • Törpeharcsafogó versenyt rendeznek Csolnokon

    Augusztus 25-én ingyenes törpeharcsafogó versenyt rendez a Csolnoki Sporthorgász Egyesület. A Csolnoki horgásztónál tartandó megmérettetésen egy horoggal felszerelt botokkal versenyezhetnek a horgászok, akik reggel 8 órától kezdve négy órájuk van arra, hogy minél szebb és nagyobb halakat fogjanak ki a vízből.

    Hídlap
Advertisements