Jusztin

Hídlap

Négyen sérültek meg a 11-es úti balesetben

Négy személy sérült meg szombaton délelőtt a 11-es számú főút Esztergom és Táti közötti szakaszán, ahol két személygépkocsi ütközött össze. Információink szerint a helyszínre mentőhelikopter is érkezett, amellyel a szabályosan közlekedő jármű egyik utasát, egy 12 éves kislányt szállítottak kórházba.

A police.hu tájékoztatása szerint a balesetet okozó sofőr előzésbe kezdett, manőverét azonban nem tudta befejezni. A BMW típusú személygépkocsi a visszatérés közben a jobb első részével nekiütközött a szabályosan közlekedő Opel-nek, amely fának, majd az árokba csapódott.

A balesetet követő percekben helyszínre értek a tűzoltók, akik a hatóságokkal együttműködve kiszabadították a sérülteket a járműből. A műszaki mentés és a helyszínelés idejére teljes útzárat rendeltek el, a forgalom elterelésében és irányításában a rendőrök mellett az esztergomi, az esztergom-kertvárosi és a nyergesújfalui polgárőrök is segítettek.

(Fotó: T.E.)

  • Felavatták a korszerűsített kesztölci polgármesteri hivatalt

    Felavatták a kesztölci polgármesteri hivatal épületét, amelyet a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében újítottak fel. Az elnyert 84,49 millió forintos támogatásnak és a megyei önkormányzat segítségének köszönhetően újabb korszerű intézménnyel büszkélkedhet a település.

    Hídlap
  • Teljesen kiégett egy motorkerékpár Szobon

    Június 15-én, szombaton délután a szobi Préskertnél kigyulladt egy motorkerékpár. A Nagymarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület három fővel érkezett a helyszínre, majd porral oltó készülékkel sikerült elfolytaniuk a tüzet. Személyi sérülés nem történt, ugyanakkor a járművet már nem tudták megmenteni.

    Hídlap
Advertisements