Jusztin

Hídlap

Garázdasággal vádolják a volt menyére támadó anyukát

Garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy nővel szemben az Esztergomi Járási Ügyészség, aki tavaly ősszel az egyik esztergomi buszmegállóban támadt rá volt menyére. A vádlott a sértetten előbb számonkérte, hogy miért hagyta el a fiát, majd dulakodás közben többször arcon ütötte.

A vádirat szerint a vádlott és ex-menye között azok után romlott meg a viszony, hogy a sértett szakított a vádlott fiával. Tavaly október 18-án, a délutáni órákban a két hölgy összetalálkozott a városban, ugyanakkor baráti üdvözlés helyett egymásnak estek. A vádlott előbb szidalmazta a sértettet, majd meghúzta a haját és több alkalommal fel is pofozta. Ezt követően dulakodtak, majd a sértettnek kabátja hátrahagyásával sikerült elmenekülnie a helyszínről. A vádlott dühét mi sem jelezhetné jobban, hogy széttépte az “ott felejtett” ruhadarabot.

Az áldozat nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel úszta meg a kalandot, magánindítványt nem nyújtott be, vagyis nem kérte a vádlott felelősségre vonását. Ugyanakkor az anyuka olyan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsított, amely megbotránkozásra és riadalom keltésére is alkalmas volt. Ezért az Esztergomi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt vádiratot nyújtott be az Esztergomi Járásbíróságra. Indítványozták azt is, hogy a járásbíróság a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottal szemben büntetővégzést hozzon, azaz tárgyalás tartása nélkül szabjon ki vele szemben közérdekű munka büntetést.

  • Felavatták a korszerűsített kesztölci polgármesteri hivatalt

    Felavatták a kesztölci polgármesteri hivatal épületét, amelyet a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében újítottak fel. Az elnyert 84,49 millió forintos támogatásnak és a megyei önkormányzat segítségének köszönhetően újabb korszerű intézménnyel büszkélkedhet a település.

    Hídlap
  • Teljesen kiégett egy motorkerékpár Szobon

    Június 15-én, szombaton délután a szobi Préskertnél kigyulladt egy motorkerékpár. A Nagymarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület három fővel érkezett a helyszínre, majd porral oltó készülékkel sikerült elfolytaniuk a tüzet. Személyi sérülés nem történt, ugyanakkor a járművet már nem tudták megmenteni.

    Hídlap
Advertisements