Bertalan

Hídlap

Felújítják a dorogi Kálvin közt

Elkezdődött a dorogi református templom melletti utca, a Kálvin köz felújítása. Az önkormányzati finanszírozásból megvalósuló projekt keretében térkőburkolatos parkolóhelyeket is kialakítanak, egyúttal rendezik a tavaly felavatott gyülekezeti ház környezetét is.

2018 szeptemberében avatták fel a Máté Edina esztergomi építész által tervezett Dorogvidéki Református Egyházközség gyülekezeti házát. Az ingatlan – amellyel tervezője később “Év Háza” díjat is nyert – az Emberi Erőforrások Minisztériumának, az önkormányzatnak, adományoknak és egyházi támogatásnak köszönhetően épülhetett meg.

A korábban név nélküli utcát Kálvin köznek nevezték el, amelynek felújítása akkor elmaradt. Az elmúlt napokban azonban elkezdődött a várva várt munka: először a térkövet szállították a helyszínre, majd elbontották a régi járdát. Mivel egyre többen rendelkeznek gépkocsival a városban, ezért az önkormányzat úgy határozott, hogy parkolóhelyeket is kialakít az utcában. Ezzel a lépéssel a közelben lakókat és a templomba igyekvő híveket is segítik.

Mivel kiadós esők után a gyülekezi ház kapuja előtt rendszeresen megrekedt a víz, ezért a munkálatok során a csapadékvíz-elvezetési problémákat is orvosolják.

  • Törpeharcsafogó versenyt rendeznek Csolnokon

    Augusztus 25-én ingyenes törpeharcsafogó versenyt rendez a Csolnoki Sporthorgász Egyesület. A Csolnoki horgásztónál tartandó megmérettetésen egy horoggal felszerelt botokkal versenyezhetnek a horgászok, akik reggel 8 órától kezdve négy órájuk van arra, hogy minél szebb és nagyobb halakat fogjanak ki a vízből.

    Hídlap
Advertisements