Bulcsú

Hídlap

Motorost ütöttek el Dorogon

Mentőhelikopterrel szállították kórházba a csütörtök délután azt a férfit, aki motorbalesetetet szenvedett Dorogon. A rendőrség tájékoztatása szerint a vétkes jármű vezetője nem adott elsőbbséget a motorosnak, aki nekiütközött az autónak. A helyszínelés idejére teljes útzárat rendeltek el.

Úgy tudjuk, hogy a balesethez először a dorogi mentőállomás egységei érkeztek ki, akik megvizsgálták a sérültet. Később megjelent a horizonton a mentőhelikopter is, amely először tett egy kört a város felett, majd leszállt a Bécsi úton. Az interneten keringő fotókon is látszik, hogy a Hősök terénél járókelők sorakoztak fel az út két oldalán és közelről szemlélték a mentést.

A balesetet okozó Suzuki Wagon R+ típusú személygépkocsin is látszódtak az ütközés nyomai. A motorháztetőjének eleje és a bal első kerék feletti panel behorpadt, míg az első lökhárító összetört. Úgy tudjuk, hogy a motorkerékpárból üzemanyag is folyt az útra, amelyet földdel itattak fel.

Miután a mentőhelikopter elszállította a sérültet a katasztrófaturisták pillanatok alatt szétszéledtek és csak a helyszínelő rendőrök maradtak tovább a helyszínen. Az útzárat – amely mintegy 2 és fél órán keresztül káoszt okozott a vasúton túli városrészen – délután fél öt után néhány perccel oldották fel.

Csütörtökön nem ez volt az első baleset a térségben. A délutáni órákban Tát és Nyergesújfalu a 10-es főúton szabálytalan előzés miatt kamion és személygépkocsi ütközött össze.

Advertisements

  • Anyósát fenyegette meg a szakítás miatt

    Akár két év fegyházbüntetésre ítélhetik, és három évre eltilthatják a közügyektől azt a férfit, aki anyósán kérte számon, hogy megszakadt a kapcsolata a volt élettársával. A vádlott azzal fenyegette meg a sértettet, hogy megöli.

    Hídlap
  • Verőcei diákok nyerték meg a nemzetközi matekverseny döntőjét

    Világra szóló sikert értek el a verőcei iskolások: a Géza Fejedelem Református Általános Iskola Integrálók nevű csapata holtversenyben első helyen végzett a Bolyai Matematika Csapatverseny nemzetközi döntőjében. Gratulálunk a régiónkat és hazánkat képviselő tanulóknak!

    Hídlap
Advertisements