Ellák

Hídlap

Születési támogatást nyújtottak Lábatlanon

Májusban szavazta meg a lábatlani képviselő-testület az új születési támogatást, amelyben elsőként Péter Szabó Tamás családja részesült. Az apuka a Nolen nevű gyermekük születése után Dinnyés István polgármestertől vehette át az erről szóló emléklapot és az összeget.

Hirdetések

Mint arról beszámoltunk, a lábatlani képviselő-testület májusban szavazta meg az új támogatást, melynek célja, hogy csökkentsék a szülők gyermekválallással, neveléssel kapcsolatos terheit. Titkon remélik, hogy ezzel javulhatnak a város demográfiai mutatói és megtartó ereje is növekedhet.

(Fotó: Lábat Lan Facebook oldal)

Hirdetések

  • Több mint 1,5 milliárd forintból újul meg a kismarosi kisvasút

    Több mint 1,5 milliárd forintból megújul a kismarosi kisvasút – jelentette be dr. Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője kedden a kismarosi állomáson tartott sajtótájékoztatón. Az MTI tudósítása szerint a királyréti és kemencei múzeumvasút pályafelújítása mintegy 14 kilométeres szakaszt érint, ami egymilliárd forint ráfordítást igényel.

    Hídlap
  • Elütött egy motorost, végleg eltiltották a vezetéstől

    Felfüggesztett fogházbüntetést kapott, emellett pedig végleg eltiltották a járművezetéstől azt a férfit, aki 2018 őszén elütött egy motorost Tokodaltárón. A kétkerekű járművel közlekedő személy maradandó sérüléseket szenvedett.

    Hídlap