Valter

Hídlap

Ezüstérmet szerzett Torba Erik a minszki Európai Játékokon

Második helyet szerezte meg Torba Erik a kötötfogású birkózás 60 kilogrammos súlycsoportjában a minszki Európai Játékokon. Az esztergomi születésű, ugyanakkor tokodi származású versenyző a döntőben az orosz Stepan Maryanyan-nal találozott. Derekasan küzdött, végül be kellett érnie az ezüstéremmel.

Az európai olimpiának is becézett sporteseményt Baku után a fehérorosz fővárosban rendezték meg, amelyen Torba Erik, a Dorogi Nehézatlétikai Club (DNC) korábbi, a Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) jelenlegi sportolója képviselte térségünket.

A fiatal versenyző a nyolcaddöntőben a svéd Ardit Fazljija-t, míg a negyeddöntőben a román Razvan Arnaut győzte le. A négy között a grúziai Dato Chkhartishvilit következett, aki már keményebb falatnak bizonyult. Az NSO tájékoztatása szerint nagy küzdelem jellemezte a találkozót, amelyen vert helyzetből sikerült fordítania Eriknek, aki 6:5-ös sikert könyvelhetett el.

A tokodi sportolóra a fináléban az orosz Stepan Maryanyan várt. A világ- és Európa-bajnoki címvédő Maryanyan roppant erős ellenfél volt és bár Erik hatalmasat küzdött, az orosz 9:0-ás technikai tussal szerezte meg az aranyérmet.

(Fotó: MTI/Kovács Tamás)

  • Világító kerékpárutat építettek Lengyelországban

    Lidzbark Warminski közelében épült fel Lengyelország első világító kerékpárútja. A speciális burkolattal ellátott nyomvonal nappal feltöltődik, éjjel pedig kék színű fényt bocsát ki magából. Ennek köszönhetően éjszaka, közvilágítás nélkül is biztonságos közlekedhetnek a kerékpárosok.

    Hídlap
  • Újra cigarettacsikkekre vadásztak a Szemétirtók

    Július 14-én vasárnap újra lecsapott a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) Szemétirtók nevű csapata: az önkéntesek ezúttal is a dorogi vasútállomáson gyűjtötték a csikkeket, majd a Kenyérmezei-pataknál negyed óra alatt három zsákot töltöttek meg szeméttel.

    Hídlap
Advertisements