Valter

Hídlap

Fejlámpák fényei ragyogták be a dorogi éjszakát

Fejlámpákkal és vakus mobiltelefonokkal felszerelkezve teljesítették a kalandorok a Megyejáró Hódító Túrák dorogi állomását. Az éjszakai túrán négy és tizenegy kilométeres távval várták a kirándulókat, kik az útjuk során megcsodálhatták a gyönyörű panorámát és számos érdekességet is megtudhattak a városról.

A szervező Dorogi Sport, valamint a Dorogi ESE Természetjáró szakosztályának tagjai a Schmidt Sándor Agorán már kora délután készültek az esti kirándulásra. A regisztrációs sátor felállítása után a Pizza Casa Lugizi szakácsai grillezett húsokat és salátákat készítettek, valamint helyére került a Dorogi-medence bányászatát bemutató installáció is.

A kirándulók 19:30-kor vehették át az itinereiket, a szervezők pedig azt is ellenőrizték, hogy van-e náluk fejlámpa és vakus mobiltelefon, amely az útvonal teljesítéséhez elengedhetetlen feltétel volt. Egyénileg és tapasztalt túravezetők segítségével is teljesíteni lehetett a túrákat, utóbbi esetben számtalan információt tudhattunk meg Dorogról.

A rövidebb, 4 kilométeres etap érintette a Mária-barlangot, valamint a Kálváriát is, ahová a lépcsősort és a domboldalt megmászva értek fel a túrázók. A régi aknatorony mellől páratlan gyönyörben volt részük a kalandoroknak, kik megcsodálhatták a Pilis által körbevett Palatinus-tavat és a Strázsa-hegyet, amely a lemenő nap fényében különleges hangulatot árasztott. Az Agorára visszaérkezve halk zene és finom ételek várták a túra résztvevőit, akik a kihelyezett installáción megismerkedhettek a korabeli bányászok életével és a Dorogi-szénmedence történetével is.

A hosszabb, 11 km-es távot az igazán merészek választották. Az útvonal végig az Országos Kéktúra jelzései mellett vezetett végig, de a tájékozódást a Megyejáró Hódító Túrás szalagok is segítették. A Kis-Geténél a legelszántabbak különleges módon bizonyíthatták rátermettségüket. Egy közel 100 méteres szakaszt lekapcsolt fejlámpával, teljes sötétben kellett teljesíteni. A bátrak jutalma világító karkötő volt, amit minden teljesítő büszkén viselt a sötétben. A Nagy-Geténél egy rövid frissítő és egy kereszt előtti fotó után következett a visszaút. A megfáradt túrázók előbb a Waldinál falatozhattak be zsíros és tepertőkrémes kenyérrel és lila hagymával, majd az Agorában őket is várta a grillezett hús a nyári zöldségkörettel. Bármelyik távon is indultak a kirándulók, a célban névre szóló oklevél és a 9 darabos puzzle dorogi része várta őket.

A Megyejáró Hódító Túrák következő állomása Bajon lesz 2019. augusztus 3-án, ahol a túrázók megismerkedhetnek a Monarchia Bélyeges Tégla Gyűjtők Egyesületének tevékenységével, felfrissülhetnek a Borboléta Pincészet nedűivel és a csodálatos környezetben egy igazi nyári túra részesei lehetnek. A következő állomásról a Megyejáró Hódító Túrák honlapján lehet további információkat elolvasni.

(Forrás: Dorog és Térsége Turizmus Egyesület)
(Fotó: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat)

  • Világító kerékpárutat építettek Lengyelországban

    Lidzbark Warminski közelében épült fel Lengyelország első világító kerékpárútja. A speciális burkolattal ellátott nyomvonal nappal feltöltődik, éjjel pedig kék színű fényt bocsát ki magából. Ennek köszönhetően éjszaka, közvilágítás nélkül is biztonságos közlekedhetnek a kerékpárosok.

    Hídlap
  • Újra cigarettacsikkekre vadásztak a Szemétirtók

    Július 14-én vasárnap újra lecsapott a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) Szemétirtók nevű csapata: az önkéntesek ezúttal is a dorogi vasútállomáson gyűjtötték a csikkeket, majd a Kenyérmezei-pataknál negyed óra alatt három zsákot töltöttek meg szeméttel.

    Hídlap
Advertisements