Zsófia

Hídlap

Döntetlent játszott a Dorog

1:1-es döntetlennel zárult a Dorogi FC július 13-i, Mosonmagyaróvár elleni felkészülési találkozója. A barátságos mérkőzést a hazai gárda kezdte jobban, a vendégek az egyenlítés után nagy nyomást helyeztek a Dorogra, de nem sikerült megszerezniük a győzelmet.

A két alakulat az előző, 2018/19-es szezonban még együtt szerepelt a Merkantil Bank Ligában, de a Mosonmagyaróvár búcsúzott a második vonaltól. Az immár NB III-as MTE némileg gyengén kezdte a párharcot, amelyen az első percektől kezdve a Dorog akarata érvényesült.

Az első félidőben több alkalommal is jól helyezkedett Paudits Patrik (#99), de csak helyzetekig jutott el. A 27. percben a vendégek akár a vezetést is megszerezhették volna, de a támadásukat a dorogiak kivédekezték. Néhány perccel később szerencsétlen sérülést szenvedett Girsik Áron (#70), aki csak segítséggel tudta elhagyni a pályát.
A játékvezető már szájához emelte a sípját, amikor ismét Pauditsot sikerült helyzetbe hoznia a hazaiaknak. A játékos az 5-ös vonal sarkáról gólt fejelt, de a bíró les miatt érvénytelenítette a találatot.

A szünet után is erőteljes támadásokat vezetett a Dorog, majd Paudits Patrik az 55. percben újabb, immár érvényes fejesgóllal előnyhöz juttatta csapatát. Ezt követően némileg ráült az eredményre a hazai gárda, a vendégek pedig mindent megtettek az egyenlítésért. Bár a második félidő derekán Vigh Ádám és a közönségkedvenc Sitku Illés is pályára lépett, nem sikerült stabilizálni a Dorog játékát. A Mosonmagyaróvár a 75. percben megszerezte első és egyetlen gólját: a jobb szélen megiramodó játékos sikeresen beadta a labdát a középen érkező Hamar Ádámnak (#19) Vajda Gellért mellett a hálóba lőtte a játékszert. A hátralévő percekben a Mosonmagyaróvár nagyot küzdött, de nem sikerült újabb találatot szereznie, így csak két szabályos gólt láthattak azok, akik kilátogattak a Buzánszky Jenő Stadionba.

Advertisements