Zsófia

Hídlap

Átúszták és körbefutották a Palatinus-tavat

Negyedik alkalommal rendezte meg a Mozdulj Rendes Alapítvány a Pala-átúszást és körbefutást, amelyen több különböző versenyszámban és távon indulhattak az érdeklődők. A július 20-i megmérettetés az idősebb korosztály körében is népszerű volt, még nyolcvanadik életévét betöltő sportoló is rajthoz állt.

Az egész napos rendezvény a három kilométeres tókerülő futammal kezdődött el, melynek mezőnye az Öböl Music Beach területéről indult útjára. A futók a Bocskai soron, majd az Eperjesi úton haladva értek el a kertvárosi strandhoz. A résztvevők egy éles jobbos kanyar után a Tópart utcán szelték a métereket, végül pedig a Palatinus-tó északi oldalán haladva érkeztek vissza az öböl területére.

11 órakor a gyermekek számára meghirdetett egy kilométeres verseny következett, az ebédszünet után pedig az úszókra figyelt a közönség. Már a közös bemelegítés is kellően felcsigázta a hangulatot. Magyar Norbi speaker visszaszámolt, majd pontban 13 órakor megrohamozta a vizet az 1000 és 2000 méteres táv mezőnye.

Voltak, akik addig futottak, amíg csak bírtak, míg mások a tóba lépve rögtön tempózni kezdtek.

A résztvevőket kajakosok, búvárok kísérték végig útjukon, továbbá a kíváncsiskodok a partról és a matracokról szemlélték a futamot. Sebők Klaudia triatlon válogatott tavalyhoz hasonlóan elsőként teljesítette a két kilométeres távot.

31 perces ideje lenyűgöző, közvetlen üldözőire is több mint egy percet vert rá. A Pala-átúszás népszerűsége mellett szól, hogy sikeres hosszútávúszó, sőt még paraúszó is sikeresen célba ért, utóbbi teljesítményét hatalmas tapssal jutalmazták a strandolók.
14:45-kor a kicsiknek és kezdőknek hirdetett futam rajtolt el, amelyen egy nyolcvanadik életévét betöltött versenyző is szerepelt. Az idős férfi kitartásával sokaknak példát mutatott. A jó állóképességgel rendelkezők számára hirdették meg a SwimRun versenyszámot, amelyen 200 méter futást 100 méter úszás követett, majd 400 métert újra szárazon, 100 métert pedig a vízben kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Az embert próbáló futam zárásaként utoljára kétszáz métert kellett lefutnia a mezőnynek. Többen nem csak futottak, hanem úsztak is, ők pedig a szervezők jóvoltából egyedi éremmel gazdagodtak.

Advertisements