Zsófia

Hídlap

Falusi búcsút rendeztek Dorogon

Sváb dallamokkal, polkával és kötetlen beszélgetéssel múlatták az időt az érdeklődők a dorogi falusi búcsún – írja a Dorogi-medence. A német nemzetiségi tájház udvara ezúttal is megtelt érdeklődőkkel, akik a Sváb Party mellett két kórus előadását is meghallgathatták.

A rendezvényt a helyi illetőségű Sváb Party nyitotta meg, majd az autentikus dallamok után Vörös Jánosné, a Dorogi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, köztük Dieter Bauert, a Wendlingen-Dorog Baráti Egyesület elnökét, illetve Alexander Lencsést, aki ugyanennek az egyesületnek az alapítója, valamint Dorog város Pro Urbe díjasa.

A hangulatért a házigazda zenekar mellett a Szigetszentmártoni Német Nemzetiségi Kórus és a Dorogi Német Nemzetiségi Önkormányzat Vegyes Kórusa felelt, akik csodálatos dalokkal kápráztatták el a közönséget. A hivatalos műsor végeztével többen is táncra perdültek és a Sváb Party közreműködésével estig polkáztak.


Advertisements