Zsófia

Hídlap

Kia és BMW típusú autók ütköztek össze a táti úton

Két autó ütközött össze augusztus 5-én, hétfőn délután a 117-es és a 11-es út kereszteződésében. Információink szerint azért következett be a baleset, mert az egyik jármű nem adta meg a másiknak az elsőbbséget. Úgy tudjuk, hogy két ember megsérült, akiket az esztergomi kórházba szállítottak.

Bár az első információk még arról szóltak, hogy a BMW vezetője volt a hibás, a szemtanúk elmondása szerint a 117-es úton Tát felől érkező Kia sofőrje nem adott elsőbbséget a BMW-nek. Az Esztergom-kertváros felől Tát felé közlekedő BMW elé szinte az utolsó pillanatban fordult be a KIA. A két jármű összeütközött, a balesetet okozó KIA pedig meg is pördült. Úgy tudjuk, hogy mindkét jármű sofőrjét kórházba szállították.

A kereszteződésben a helyszínelés ideje alatt rendőrök irányították a forgalmat. A szürke színű Kia Cerato típusú jármű szélvédője berepedt, lökhárítója összetört. A másik, BMW márkájú kocsinak szintén az eleje sérült meg.

(Fotó: beküldött kép)

  • Legyőzte a Gyirmótot a Dorogi FC

    Idegenben, 1:2-es győzelmet aratott a Dorogi FC csapata a Gyirmót FC Győr vendégeként, a Merkantil Bank Liga nyolcadik fordulójában. A találkozón a hazaiak szerezték meg a vezetést, majd a Dorognak Barna Gergő és Délczeg Gergely találataival sikerült megfordítania a mérkőzés állását és be is gyűjtötték a három pontot.

    Hídlap
Advertisements