Zsófia

Hídlap

Vigyázat, csalók járhatják Esztergom térségét!

A napokban udvarok méreteivel kapcsolatban keresett fel egy szőke hajú, szemüveges hölgy és egy férfi több esztergomi ingatlant. Az egyik tulajdonos a közösségi oldalakon hívta fel a figyelmet a találkozásra és meg is jegyezte, hogy az ismeretlenek mindenáron be akartak jutni a kertjébe.

P. Éva bejegyzésében olvasható, hogy a hívatlan vendégek azt állították magukról, hogy a “földhivatalból jöttek megmérni az udvart, mert az önkormányzat tudni szeretné, hogy kinek mekkora területe van.” Arra kérte őket, hogy jöjjenek vissza akkor, amikor férje is otthon lesz, de azt felelték, hogy ők később nem érnek rá.

Ekkor a tulajdonos felhívta a férjét, aki éppen dolgozott, mire a páros férfi tagja azt mondta, hogy jó lesz nekik egy másik időpont is, társa pedig a kerítésen keresztül szemlélte, hogy mi mindent rejthet az udvar. Az ál-szakemberek aztán elviharzottak a helyszínről. Információink szerint egy másik környékbeli településen is találkoztak az “ál-szakemberekkel”, ahol sikerrel jártak, ugyanis értékekkel távoztak az egyik házból.

P. Éva azért is furcsállotta a látogatást, mert a párostól nem kapott semmilyen, földméréssel kapcsolatos értesítést, nem mutattak fel igazolványt, plusz a sok keresztkérdéstől zavarodottá váltak. Az esettel kapcsolatban megkerestük a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságot is. Buóczné Miklán Erzsébet rendőr alezredes, sajtóreferens elmondta, hogy eddig nem érkezett a rendőrségre feljelentés. Továbbá az Esztergomi Járási Hivatal Földhivatali Osztályával is felvettük a kapcsolatot. Amint választ kapunk, azt egy újabb cikkben közöljük.

(Borítókép: vgfszaklap.hu)

Advertisements