Zsófia

Hídlap

Kiállítással zárult a Tokodi Nemzetközi Alkotótábor

Augusztus 9-én, pénteken nyitották meg az Alkotóházban a kiállítást, amelyen az alkotótáborban született remekműveket mutatták be. A több stílust képviselő tárlatot pedig egy interaktív, homokanimációval is megfejelték, amely igencsak lenyűgözte a képzőművészet iránt érdeklődőket.

Az ünnepségen Tóth Tivadar polgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd elmondta, hogy negyedik éve rendezték meg az alkotótábort, amely évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Végh Éva festőművész, szervező beavatta a közönséget abba, hogy hogyan teltek a tábor napjai, majd egyenként bemutatta az alkotókat. Ahogy az lenni szokás öt nap erejéig nem csak helyi és környékbeli, hanem távolabbról érkezett alkotók is tokodivá váltak, akiket egyaránt megérintett a települést övező táj és környezet szépsége. A résztvevők hamar megtalálták a közös hangot, szinte egy nagy családot alkottak és reményeik szerint jövőre is visszatérnek.

Idén tizenhárom táborozó vette birtokába az alkotóházat: volt aki vakolatfestékkel alkotott, más tűzzománcot készített, de annyit elárulhatunk, hogy egytől-egyig remekművek születtek. A köszöntők után az érdeklődök meg is tekinthették az alkotásokat, majd Végh Lajos homokanimációval kápráztatta el az érdeklődőket. A kamerával rögzített és projektorral falra vetített képen többek között emberi arc, hal, madár is megelevenedett.

(Borítókép: Faragó Ferenc)

  • Legyőzte a Gyirmótot a Dorogi FC

    Idegenben, 1:2-es győzelmet aratott a Dorogi FC csapata a Gyirmót FC Győr vendégeként, a Merkantil Bank Liga nyolcadik fordulójában. A találkozón a hazaiak szerezték meg a vezetést, majd a Dorognak Barna Gergő és Délczeg Gergely találataival sikerült megfordítania a mérkőzés állását és be is gyűjtötték a három pontot.

    Hídlap
Advertisements