Zsófia

Hídlap

Testkamerát kapnak az esztergomi vasútvonalon dolgozó kalauzok

Az őket ért atrocitások miatt szeptembertől testkamerákkal szerelik fel a ceglédi, a váci és az esztergomi vasútvonalon szolgálatot teljesítő MÁV-Start kötelékében dolgozó jegyellenőröket – jelentették be az állami vasúttársaság a pénteki, budapesti sajtótájékoztatón.

Az összejövetelen elhangzott, hogy a tavalyi esztendőben 123 alkalommal, idén augusztusig pedig 48 alkalommal bántalmazták a jegyvizsgálókat. 2019-ben 32 alkalommal tettlegességig fajult a történet, egy pedig nyolc napon túli sérüléssel járt.

Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a vasúttársaság prioritásnak tekinti az utasok és a dolgozók biztonságát. Emiatt ki is dolgoztak egy intézkedési tervet, melynek része a kamerás rendszer bevezetése. Az eszközök mellett figyelemfelhívó kampánnyal, illetve a készenléti rendőrség és a biztonsági személyzet segítségét igénybe véve kívánják megoldani a problémát. Az eredmények magukért beszélnek, ugyanis 2018 decemberétől jelentősen csökkentek a bántalmazásos esetek.

Az MTI azt írja, hogy öt pályázó cég termékei közül választották ki a DAHUA MPT 210-4X típusú eszközt. Március vége óta ugyanilyen márkájú, de korábbi modelleket használnak a Mátészalkát érintő vasútvonalakon a kalauzok. A vasúttársaság igényeihez igazított testkamera akár nyolc órányi üzemidőre is képes, ezalatt folyamatosan rögzít és az éjszakai körülmények között is használható. A full HD minőségű (1920×1080-as felbontás) felvétel rögzítését egy gomb nyomásával indíthatják el a jegyvizsgálók, de 5 megapixeles fotót is tud készíteni.

Az eszköz kódolt formában, jelszóval védve tárolja az adatokat, amelyeket erre a célra kialakított gyűjtőállomásokon lehet letölteni, továbbá ott tudják a kamerákat feltölteni és ellenőrizni is. Érdekesség, hogy a törvényi előírások miatt a készülékek nem rögzítenek hangot.

A teljes rendszer a háttérinformatikával együtt 49 millió forintba került. A sajtótájékoztatón beszámolt a tapasztalataikról két kalauz is, kik mindketten örülnek a testkamerák bevezetésének. Flynn Jiang, a Dahua Technology magyar régiós vezetője elmondta, a termék a vasúttársaság igényeinek megfelelő fejlesztése az átadásáig fél évet vett igénybe. Az eszközök az adatvédelmi előírásoknak maximálisan megfelelnek. A Dahua Technology globális vállalat, világszerte több mint 16 ezer munkavállalója van, intelligens technológiák gyártásával foglalkozik. 2016-ban Budapesten képviseletet nyitott, 2018-ban pedig Magyarországon nyitotta meg közép-kelet-európai értékesítési központját.

(Infó: MTI)
(Borítókép: MTI/Kovács Tamás)

  • Legyőzte a Gyirmótot a Dorogi FC

    Idegenben, 1:2-es győzelmet aratott a Dorogi FC csapata a Gyirmót FC Győr vendégeként, a Merkantil Bank Liga nyolcadik fordulójában. A találkozón a hazaiak szerezték meg a vezetést, majd a Dorognak Barna Gergő és Délczeg Gergely találataival sikerült megfordítania a mérkőzés állását és be is gyűjtötték a három pontot.

    Hídlap
Advertisements