Miklós

Hídlap

Vereséggel kezdte a szezont az Esztergom felnőtt kézilabda csapata

25:41-re kapott ki hazai pályán az Esztergom-Baj a Cunder TU Kézisuli VK csapatától a Fejér megyei férfi kézilabda bajnokságban első fordulójában. Bár a hazaiak az első félidő hajrájáig tartották a lépést a vendégekkel, a nagy iramban elfáradtak. A Cunder játékosai pedig kíméletlenül kihasználták a lehetőségeket.

A találkozó első perceiben két gyors góllal vezetést szerzett a Cunder, hazai részről pedig csak a negyedik percben jött a válasz, amikor is Schmerl István volt eredményes. Azonban már ekkor is játszott, hogy a jó erőkből álló vendégek fogják uralni a mérkőzést. Rendületlenül törtek előre, az Esztergom-Baj pedig több-kevesebb sikerrel próbálta felvenni velük a versenyt.

A 10. perc fordulópontnak minősült: bár a hazaiaknak sikerült két gólra felzárkózniuk, attól kezdve rengeteg hibával játszottak. Ez meg is látszott az eredményen, hiszen egyre jobban kinyílt az olló, a félidőben pedig már jelentős hátrányban voltak (13:20).

A második félidő közepéig felváltva estek a gólok, majd a Cunder magasabb fokozatba kapcsolt, az 50. perctől kezdve a vendégek zsinórban 6 gólt is szereztek. Az utolsó percben az esztergomi Horváth Tibornak még egy büntetőt is sikerült kivédnie, de ez érdemben már nem változtatott az eredményen. Az Esztergom-Baj 25-41-re kapott ki a Pézsa Tibor Sportcsarnokban.

Az Esztergom-Baj a következő fordulóban a Velence vendégeként lép pályára.

Advertisements