Miklós

Hídlap

Két súlyos baleset történt az 1119-es út bajnai és táti szakaszán

Október 27-én újabb baleset történt Tát térségében: a 1119-es út tát-kertvárosi szakaszán négy személyautó és egy motorkerékpáros ütközött össze. Eközben Bajnánál a hírherdt szerpentinen egy motoros sérült meg, akit információink szerint mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.

Nem múlt el tragikus balesetek nélkül október utolsó hétvégéje. Október 25-én pénteken egy autó borult fel a 117-es úton, az Ice Beachnél: a sofőr akkor sérülések nélkül megúszta. Másnap egy fiatal pár halt meg szinte ugyanazon a szakaszon. A kocsijuknak, egy Peugeot 206-nak egy Mitsubishi terepjáró csapódott neki, a vétlen sofőr és utasa pedig az árokba csapódott, életüket már nem tudták megmenteni.

Vasárnap pedig szinte egyidőben az 1119-es út két szakaszán is baleset történt. Eddigi információk alapján úgy tűnik, hogy az előírt követési távolság be nem tartása, valamint figyelmetlenség miatt ütközött egymásnak négy autó és egy motorkerékpáros. Négyen megsérültek, közülük ketten súlyosan. Mindannyiukat az esztergomi Vaszary Kolos Kórházba szállítottak. A helyszínre a nyergesújfalui tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították a járműveket.

Az 1119-es úton a napokban helyeztek ki a rendőrök egy új, figyelemfelhívó táblát. Azonban úgy tűnik, ez sem riasztja el a száguldozó motorosokat. Vasárnap délután Bajna és Héreg között szintén egy motoros sodródott le az útról majd felborult. Úgy tudjuk, hogy a mentők és rendőrők mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

Advertisements