Ipoly

Hídlap

Negyedik alkalommal rendeztek karácsonyi jótékonysági futást Dorogon

A jótékonykodás jegyében és a Dorogi Futókör SE szervezésében immár negyedik alkalommal húztak futócipőt a lelkes amatőrök Dorogon, akik a sportolás mellett tartós élelmiszereket gyűjtöttek a rászorulók számára. Sárdi Tamás, az egyesület elnöke köszöntötte az Otthon téren várakozókat, majd ismertette a programot.

Hirdetések

A IV. Karácsonyi jótékonysági futáson elsőként a kisgyermekek indultak útnak, akik a Mikulás vezetésével teljesítettek egy kört a 400 méteres rekortán pályán. A felnőttek ezután Sárdi Tamás és a nagyszakállú vezetésével nagyobb távra indultak és útjuk során szaloncukorral ajándékozták meg a járókelőket. A Schmidt Sándor Agoránál közös fényképet is készítettek, majd az alagút érintésével tértek vissza az Otthon térre, ahol a csapat többi tagja süteményekkel, forralt borral és teával várta őket.

Az akció sikeres volt, hiszen temérdek tartós élelmiszer, köztük cukor, konzervek, de még teafilter is volt a táskákban. A felhalmozott adományokat a Magyar Vöröskereszt segítségével juttatják el a rászorulókhoz.

Hirdetések
  • Pénzt lopott az egyik esztergomi fagyizó kasszájából

    Az Esztergomi Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat azzal a többszörös visszaeső férfival szemben, aki egy esztergomi fagylaltozóból ellopta a bevételt. A vádlott akár tíz év börtönbüntetést is kaphat, sőt két évre eltilthatják a közügyektől.

    Hídlap
  • Eltűnt egy strucc Esztergom-Kertvárosban

    Eltűnt egy strucc augusztus 11-én, kedden este Esztergom-Kertvárosban – hívta fel a figyelmet G. Andrea a közösségi oldalán. Elmondása szerint két elkószált birka ment be abba az udvarba, ahol a madarakat nevelik. A rémült állatok áttörték a kerítést: három strucc az ijedtségtől el is pusztult.

    Hídlap