Pál

Hídlap

U9-es tornát nyertek meg a nyergesújfalui labdarúgók

A nyergesújfalui U9-es csapat nyerte meg a Kecskéden megrendezett két ünnep közötti utánpótlás tornát. Bár a pálya mérete meglepte őket, gyorsan alkalmazkodtak a körülményekhez, a döntőben pedig négygólos hátrányt ledolgozva diadalmaskodtak.

Az első mérkőzésen 5:2-re verték az Oroszlányt, majd a Mór elleni találkozón is begyűjtötték a három pontot (6:2). Mindkét meccsen uralták a játékot, egy percig sem forgott veszélyben a győzelmük.

Az U9-es csapat tagjai is tudták, hogy a házigazda Kecskéd elleni mérkőzés dönt az első hely sorsáról, ugyanis ellenfelük szintén két győzelemmel nyitott. A döntőt rosszul kezdték, hiszen a hetedik percben már 0:4-re ment a Kecskéd! A nyergesújfalui gyermekekeket nem akármilyen fából faragták: nem roppantak össze és zsinórban hat gólt szerezve nyerték meg a finálét.

A trófea mellett díjat kapott Merényi Tamás, aki a kupa legjobb kapusa lett, illetve Hőgyes Zétény a legjobb játékosnak járó serleget vihette haza.

(Forrás: Nyergesújfalu SE)

Advertisements