Aguszta

Hídlap

Olvasóink szerint legyőzi a Dorog a III. Kerületi TVE csapatát

Hétfőn szavazást indítottunk azzal kapcsolatban, hogy vajon legyőzi-e a Dorogi FC a február 12-i Magyar Kupa mérkőzésen a III. Kerületi TVE csapatát? Összesen hatvanan adták le a voksukat, a többség pedig úgy véli, hogy a hazai gárda hagyja el győztesként a pályát.

Nagy a tétje a mai találkozónak, hiszen ha a Dorog nyer, akkor a csapat felszabadultabban utazhat el a jövő heti óbudai visszavágóra. Az ellenfél jó formában van, hiszen második helyen áll az NB III Nyugati-csoportjában. A kupában először a Bogács Thermálfürdőt (5:0), majd a Nyíregyháza Spartacus FC-t (szintén 5:0) tömték ki, legutóbb pedig a szebb napokat látott Vasas FC-t búcsúztatták a további küzdelmektől (2:1).

A Dorog a Balassagyarmat ellen büntetőkkel jutott tovább, majd idegenben 0:5-re végezték ki a Nagybajom alakulatát. Azután következett a Debrecen elleni találkozó (melyet egyszer el is halasztottak). A Lokit végül 11-esekkel verték ki a kupából.

Sokakat érdekel, hogy mi lesz a mai párharc végkimenetele. Bár egyértelmű győzelmet mi sem mernénk megjósolni, az osztálykülönbség és a hazai pálya előnye talán a Dorog felé billetni majd a mérleg nyelvét.

Olvasóink egyébként osztották a véleményünket: a hatvan leadott voks közül negyvenhárom szavazat érkezett az “Igenre”, vagyis arra, hogy a Dorog legyőzi az óbudaiakat. Tizenheten pedig úgy gondolják, hogy nagy falat lesz nekik a III. Kerületi TVE.

A találkozó 14 órakor kezdődik, két órával később választ kapunk minden kérdésre. Hajrá Dorog!

  • Jogosítvány nélkül és ittasan motorozott egy férfi Dorogon

    Március 28-án, szombaton ezúttal a dorogi Kálvária utcában állítottak meg a rendőrök egy ittasan közlekedő személyt. A férfi segédmotoros-kerékpárjával rótta az utcákat, mígnem szembe találta magát a Dorogi Rendőrkapitányság járőreivel.

    Hídlap
  • Hétfőn újraindul a szobi komp

    „Örömmel értesítjük kedves olvasóinkat, hogy a javítási munkálatok befejeződtek és így menetrend szerint 2020.03.30-án hétfőn, 6.40-kor indul a szobi átkelésen a járat.” – írja a Szobinfó nevű Facebook oldal. A hajó felújítása befejeződött, március 27-én vízre tették és elindultak fele Szobra.

    Hídlap
Advertisements