Tünde

Hídlap

Felhívást intéztek a horgászok és családtagjaik számára

Közleményt adott ki a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ), melyben arra kérik a horgászokat, hogy ne használják a tömegközlekedési eszközöket, baráti társaságok lehetőleg ne együtt (vagyis egy autóban) induljanak útnak és kerüljék a társas érintkezés megszokott formáit.

Továbbá, ha valaki a Duna megyei szakaszán és a még üzemelő horgászvíz területeken akar horgászni, akkor ügyelnie kell arra is, hogy a horgászhelyek tekintetében a családtagnak nem minősülő személyektől legalább öt méteres távolságot kell tartaniuk. Ha ennek nem tesznek eleget, akkor a halőr a sikertelen felszólítás után a horgászatot is megszüntetheti.

 A szövetség azt ajánlja a hatvanöt éven felüli horgásztásaknak, hogy a veszélyhelyzet fennállása alatt ne menjenek horgászni.

A közleményből kiderül, hogy a halőrnek – aki rendészeti feladatokat ellátó személy, így szolgáltatteljesítés közben intézkedésre jogosult – jelentenie kell a rendőrség felé, ha a házi karantént megszegő személlyel találkozik. Ha pedig jellemző tünetekkel rendelkező beteg horgásztársra bukkan, akkor számára megtilthatja a horgászatot.

“VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA!

A HALAK MEGVÁRNAK BENNÜNKET!

Jelen intézkedés visszavonásig érvényes, szövetségünk jelenleg ezen döntések foganatosítására jogosult!”

Zoltai Dániel

KEMHESZ

elnök

(Forrás: KEMHESZ)

(Borítókép: hotelballina.ie)

Advertisements

Advertisements