Sára, Márió

Hídlap

Európa Nap Dorogon

12/05/2018 16:30 - 20:00

Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete május 12-én rendezi meg az Európa Nap – A Párbeszéd Napját Dorogon.

16:30 perctől az Eucharistia 1938-2020 című kiállítás megnyitójával indul a rendezvény.
Helyszín a Dorogi József Attila Művelődési Ház.

17 órától konferencia kezdődik, mely keretén belül előadásokat hallgathatnak meg a résztvevők. A résztvevő előadók: Dr. Török Csaba, Klimentné Ferenczy Andrea, Dr. Németh Tamás. Helyszín a Jubileum tér (eső esetén a Szent Borbála templom)

19 órától szabadtéri szentmise kezdődik, mely keretén belül sor kerül a Szent Borbála plébánia hittanosainak elsőáldozására. A szentmisét celebrálja: Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-Budapesti érsek és Szerencsés Zsolt tb. kanonok, a Szent Borbála templom plébánosa.

A szentmise zárásaként a Szent Borbála templom díszkivilágításának avatására kerül sor.

  • Környezettudatos diákok kapnak elismerést

    Az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület az elmúlt évekhez hasonlóan, immár ötödik éve, 2019-ben is pályázatot hirdet a Horváth Piroska Díj a Környezettudatos Fiatalokért emlékplakett elnyerésére.

    Hídlap
  • Zátonyra futott egy hajó Helembánál

    Zátonyra futott egy hajó a 1709.5 fkm-nél, a Helemba-sziget alatt. Információink szerint a hajón nem keletkezett lék és nem szivárog belőle semmi. Jelenleg mentésre vár.

    Hídlap