Kiállítások, hangverseny a Kultúra Napján

2012-01-18 10:38:00
A Magyar Kultúra Napján, mely idén január 22-éra esik, települések és intézmények is megemlékeznek. Így többek közt pénteken Dorog is, ahol kiállítás nyílik ebből az alkalomból, Dömösön jövő kedden pedig irodalmi és zenei produkciókat láthat, halhat a közönség.

Dorog pénteken 17 órától a József Attila Művelődési Házban rendezi meg a Magyar Kultúra Napja alkalmából tartandó ünnepséget. Az esemény nyitányaként 17 órakor a Dorogi Galériában Pécsi L. Dániel jelképművész kiállítását nyitja meg Kukorelli István egyetemi tanár. A megnyitón közreműködik Halmos Béla és Török Tilla népzenészek. Ezt követően 18 órakor a színházteremben ünnepi köszöntőt mond és Pedagógus Szolgálati Emlékérmet ad át Tittmann János polgármester, majd ünnepi hangversenyt adnak a dorogi Erkel Ferenc Zeneiskola művésztanárai és együttesei.

Dömös jövő kedden rendez Magyar Kultúra Napi ünnepséget, mely a községháza dísztermében 18 órától kezdődik. A programokat irodalmi és zenei produkciók adják, valamint az érdeklődők megtekinthetik A magyar templom Franciaországban című filmet. A körülbelül egy órás alkotás a Szent Koronát adományozó II. Szilveszter pápa, a „tudós pápa” világába is elkalauzolja nézőit.

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünneplejük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak, amellett, hogy hozzá kapcsolódóan adják át a magyar kultúrával, továbbá – 1993 óta – az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat.

lvp
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe