Diána

Hídlap

Diákok alkottak élőláncot a Mária Valéria hídon

Esztergomi és párkányi diákok karoltak egymásba és alkottak élőláncot szeptember 18-án, a Mária Valéria hídon. Az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódó városokat néhány percig nem csak az újjáépített híd, hanem az iskolások alkotta lánc is összekötötte.

Hídlap

Környezetvédelmi napot rendeznek Szobon

Szeptember 14-én, 9 órai kezdettel környezetvédelmi napot tartanak Szobon, melynek keretében a Duna és az Ipoly partját tisztítanák meg a szeméttől. A szervezők azt tervezik, hogy a Horgásztanyától indulva 12 óráig bezárólag
az Ötös-híd és Ipolydamásd közötti szakaszt járják be.

Hídlap

Temérdek viharkárt számoltak fel térségünk tűzoltói

Az elmúlt napokban kidőlt fákhoz, az erős szél által megbontott tetőkhöz és kigyulladt melléképülethez riasztották
térségünk tűzoltóit. A Komárom-Esztergom és Pest megyei szóvivők részletesen beszámoltak arról, hogy hol mikor kellett beavatkozniuk az egységeknek.

Hídlap

Nyitott kocsibeálló égett le Szobon

Kigyulladt egy nyitott kocsi beálló augusztus 30-án, péntek délután Szobon – közölte portálunkkal a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A Diófa utcában keletkezett tüzet a nagymarosi önkéntes, valamint a vámosmikolai önkormányzati tűzoltók oltották el.

Hídlap

Mutánsbiciklik lepik el augusztus első hétvégéjén Szobot

Augusztus első hétvégéjén rendezik meg a II. Mutánsbicikli Találkozót Szobon, amelyen ingyen próbálhatjuk ki a szokásostól eltérő kétkerekű közlekedési eszközöket. A rendezvény célja, hogy összehozzák azokat, akik érdeklődnek a rendhagyó biciklik iránt.

Hídlap

Sárlavina zúdult a szobi vasútvonal egyik vágányára

Szombaton délelőtt mintegy 400 méteres szakaszon lezárták a Budapest-Vác-Szob vasútvonal egyik vágányát – közölte a MÁVINFORM. Tájékoztatásuk szerint a Dömösi átkelés nevű megállóhely közelében sár és hordalék lepte el a támfalhoz közelebbi sínpárt.

Hídlap

Kihirdették a Magyar Falu Program első pályázatainak eredményeit

Elérhetőek a Magyar Falu Program nemzeti és helyi identitástudat erősítését, valamint helyi egyházi közösségi terek fejlesztését szolgáló pályázatok eredményei. A nyertesek összesen 13 milliárd forintot kapnak, amelynek köszönhetően több száz fejlesztés indulhat el országszerte.

Hídlap

Rendezvények miatt ideiglenes parkolókat alakítanak ki Szobon

Ideiglenes parkolókat alakítanak ki XIX. Szobi Városnapok és az Ipoly-Feszt rendezvényeinek idejére. A városi uszoda melletti, illetve a sportpálya előtti területen parkolhatnak majd a gépjárművel érkezők, ugyanakkor lezárják a Luczenbacher és a Széchenyi sétányok révállomás és művelődési ház közötti szakaszát.

Hídlap

Teljesen kiégett egy motorkerékpár Szobon

Június 15-én, szombaton délután a szobi Préskertnél kigyulladt egy motorkerékpár. A Nagymarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület három fővel érkezett a helyszínre, majd porral oltó készülékkel sikerült elfolytaniuk a tüzet. Személyi sérülés nem történt, ugyanakkor a járművet már nem tudták megmenteni.

Hídlap

Fesztivállal mutatják be az Ipolymente kulturális sokszínűségét

Ipoly Feszt néven új rendezvény indul útjára öt magyarországi és két felvidéki településen
– írja az MTI. Az Ipolymenti térség természeti kincseit és kulturális sokszínűségét bemutató fesztivál június 21-23 között rendezik meg.

Hídlap

Orbán Balázs: családpolitikára kell építeni Európa jövőjét

A május 26-i európai parlamenti választás kampánytémája nem csak a magyar kormány szerint, hanem minden európai tagállami választópolgár szerint a migráció és az ezzel összefüggő terrorizmus kérdése – jelentette ki Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára Szobon.

Hídlap

Az embernek szüksége van a zenére

A MOL támogatásával ingyenes, rendhagyó iskolai énekórát tartott a Muzsikás együttes Letkésen, a Szobi Fekete István Általános Iskola Árpád Fejedelem Általános Tagiskolájában. A fiatalok megismerkedhettek a muzsikusok hangszereivel, majd a lakodalmi csujogatást is megtanulták.

Hídlap

Véradás lesz pénteken Szobon

Május 10-én pénteken 14-17 óra között véradást szerveznek a Szobi József Attila Művelődési Házban. Az önzetlen segítségnyújtók a személyi igazolványok, lakcímkártyájuk és TAJ-kártyájuk birtokában vehetnek részt az orvosi vizsgálaton és a véradáson.

Hídlap

Szobról indul országjáró körútra a Cross Hungary mezőnye

Május 22-én Szobról indul útjára a METABOND Cross Hungary országkerülő autós túra első szakaszának mezőnye. A résztvevők útjuk során megismerkednek hazánk legszebb tájaival és történelmi látnivalóival, mindemellett ügyességi, valamint vezetéstechnikai feladatok megoldásával pontokat gyűjtenek.

Hídlap

Fának csapódott egy autó Ipolydamásd és Szob között

Két ember sérült meg abban a balesetben, amely szerda este történt az 1201-es úton Ipolydamásd és Szob között. A rendőrség tájékoztatása szerint eddig tisztázatlan körülmények között hajtott árokba és csapódott fának egy civil, állampolgári tulajdonú személygépkocsi.

Hídlap

Felújítják a szobi templom tornyát

Pályázati forrásból, valamint a Váci Egyházmegye támogatásából újulhat meg a rossz állapotban lévő szobi templom tornya és toronysisakja. Januárban a szél megbontotta a bádoglemezt, így a baleset-, valamint a beázásveszély miatt szükségszerűvé vált a renoválás.

Hídlap

Szobon is koncertezik a Budapesti Fesztiválzenekar

Április 14-én 18 órától a Közösségi Hét programsorozat keretében a szobi Szent László-templomban lép fel a Budapesti Fesztiválzenekar Barokk Együttese. A muzsikusok április 11-17. között hazánk legkülönbözőbb pontjain nyújtanak komolyzenei élményt az érdeklődőknek.

Hídlap

Először rendezik meg az Ipoly Fesztet

Először rendezik meg az Ipoly Feszt összművészeti programsorozatot Ipoly-menti településeken június 21. és 23. között. Hét helyszínen – ebből öt magyar, kettő határon túli – tartják az ingyenes, új fesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t a nyári rendezvényről.

Hídlap

Rétvári Bence: büszke nemzet vagyunk

Mi egy büszke nemzet vagyunk, nem szeretünk birodalmi alattvalók lenni – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön Szobon. A térség országgyűlési képviselője az 1848-49-es események kapcsán megjegyezte: a forradalom kivívta az emberek szabadságjogait, a nemzet pedig szabadságharcot vívott a függetlenségéért.

Hídlap

Gyerekek javára szerveznek bált Szobon

Jótékonysági farsangi bált szervez Szobon a József Attila Művelődési Ház. Az eseményen befolyt összeget a szobi gyerekek és az ifjúságnak szervezett programok szervezésére, valamint eszközök beszerzésére fordítják majd. Többek között játékokat és sporteszközöket vásárolna az intézmény, amelyeket a művelődési házban használhatnak majd az apróságok.

Hídlap

Átadták a felújított orvosi rendelőt Szobon

Számos beruházás valósult meg Szobon az elmúlt évben kormányzati támogatásból. Többek között megújultak a belterületi utak, bölcsődét alakítottak ki, tanuszodát építettek és most a felújított háziorvosi rendelő épületét adták át.

Hídlap
Advertisements