Illés

Hídlap

Tizenöt mázsa pontyot telepítettek a Dunába

Tizenöt mázsa pontyot telepített pénteken a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ) a táti Kis-Duna-ágba. A halak egy tartálykocsin érkeztek a helyszínre: először két kosárnyi halak kiszákoltak, majd a többi halat csúszdán keresztül juttatták a vízbe.

Hídlap

Serlegekkel zárta az éjszakai úszóversenyt az Orbán család

Orbánné Kerekes Katalin és Orbán Sára képviselte városunkakat a Sri Chinmoy Alapítvány 20 kilométeres éjszakai úszóversenyén. Az Esztergomi Triatlon Klub versenyzői remekeltek: Sára az egyéni mezőnyben 6 óra 13 perc 22 másodperccel másodikként, édesanyja pedig 6 óra 46 perc 18 másodperces idővel harmadikként ért célba.

Hídlap

Nem esik messze az alma a fájától

Népzene, színes népviseletek és ötszáz táncos tölti meg élettel a szentendrei Skanzent június 9-én a Hagyományaink vendégségben rendezvényünkön. A látogatók a vidéken megőrzött, generációkat összekötő néprajzi örökség mellett a tájházakban újra megélt hagyományokkal, kézművességekkel ismerkedhetnek meg.

Hídlap
Advertisements