Szabina

Hídlap

Megyei Értéktár Nap: középpontban a helyi értékek

Megyei és helyi értékekkel bíró települések mutatkoztak be szombaton a Komárom-Esztergom Megyei Értéktár és Bajna Község Önkormányzata által szervezett Megyei Értéktár Napon.

Hirdetések

Igazi érték-kavalkád alakult ki a bajnai kastélykertben, a bemutatkozó települések standjai gazdag látnivalót, helyenként kóstolni valót is kínáltak. Az Ízek utcáján helyben készült ételekkel várták az érdeklődőket, az ismert mesterszakács, Buday Péter részvételével. A mesteremberek eközben a Mesterségek sétányán mutatták meg tudományukat, de a hintókiállítás is sok kíváncsi tekintetet vonzott. A gyermekeket a számukra kialakított lugas kötötte le – kézműves foglalkozásokkal, öko- és népi játszóházzal, népi játszótérrel várták őket.

A rendezvényt délelőtt az Oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar nyitotta meg műsorával, majd az ezt követő szakmai napon a helyi értékek kerültek a középpontba: előadások hangzottak el többek között az értékgyűjtő munkáról, a Hungarikummá válás folyamatáról, az értékek turizmussal, településfejlesztéssel való összekapcsolásának lehetőségeiről.

A délutáni Értéktári Mustra előtt köszöntőt mondott a rendezvény fővédnöke, Völner Pál államtitkár, Kancz Csaba kormánymegbízott, Popovics György a megyei közgyűlés és a Megyei Értéktár Bizottság elnöke, valamint Pallagi Tibor a település polgármestere.

„Az ilyen rendezvényekből is látszik, sokkal gazdagabbak vagyunk, mint gondoltuk volna” – mondta Völner Pál, majd megköszönte azok munkáját, akik segítenek az értékőrzésben, legyen szó települési vezetőkről, pedagógusokról, vagy a gyerekekről, akik különböző hagyományőrző csoportok tagjaiként lelkes résztvevői ezeknek a rendezvényeknek.

Kancz Csaba elmondta, a megyénk ugyan az élen jár gazdasági teljesítményben, de kultúra és összetartó erő nélkül erre nem lennénk képesek. Mint mondta, az értékeket nézve is a legjobbak között vagyunk. „Adják tovább ezeket az értékeket a gyermekeknek és az unokáknak is, így a megyénk még erősebb tud majd lenni” – fejtette ki.

Popovics György ünnepi beszédében kiemelte, a megyei települések már több mint 60 százalékában működnek értékgyűjtő közösségek, ami országos szinten is kiemelkedőnek számít. „Az ő munkájuk elengedhetetlen ahhoz, hogy a megyei értéktár is megteljen értékes kincsekkel, melyekre minden megyei polgár büszke lehet”- tette hozzá.

A köszöntőket követően átadásra kerültek az új megyei értékeket megörökítő oklevelek is. Ebben az évben 15 újabb érték került lajstromba, a korábbiakkal együtt így 18 megyei érték emléklapját adták a helyszínen.

Az egész napos rendezvényen több mint 20 megyei település mutatkozott be, 17 tánccsoport, kórus és együttes állt a színpadra, illetve a megyei fúvószenekarok is képviseltették magukat. A napot a Csillagszeműek Táncegyüttes élőzenés táncháza zárta.

Forrás: KEMÖH

Hirdetések
  • Két autó ütközött össze Esztergomban

    Anyagi káros baleset történt október 27-én, kedden reggel a 111-es főút esztergomi belterületi szakaszán, a MOL benzinkút és a körforgalom között. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk: mindkét sofőrt helyszíni bírságot kapott.

    Hídlap
  • Néma főhajtással emlékeztek 1956 esztergomi mártírjaira

    Október 26-án, hétfőn este a koronavírus-járványra való tekintettel műsor nélkül emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc esztergomi áldozatairól. Az elhunytak neveit tartalmazó táblánál, majd a Mindszenty szobornál is fejet hajtottak a jelenlévők.

    Hídlap